Olaszország: visszavonult a Juve volt olasz bajnok csatára

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.05.07. 22:38
null
Alessandro Matri a Sassuolo mezében (Fotó: AFP)
Bejelentette a visszavonulását Alessandro Matri, a Juventus korábbi olasz válogatott, háromszoros olasz bajnok csatára.

 

A 35 éves támadó – aki pályafutása során az AC Milanban, a Cagliariban, a Fiorentinában, a Genoában és a Lazióban is futballozott – azzal indokolta döntését, hogy utolsó klubjánál, a Bresciánál már nem tudott olyan teljesítményt nyújtani, mint amilyet elvárt volna magától. Matri a mostani idény elején a Sassuolótól került kölcsönbe a lombardiai együtteshez, de nyolc fellépésén egy gólt sem szerzett.

„Elmondhatom, hogy valóra váltottam az álmaimat – mondta Matri a Sky Italiának. – Amikor elkezdtem a játékot, nem gondoltam volna, hogy ilyen karriert futok be, és három scudettót nyerek. Nem panaszkodhatok a pályafutásom alakulása miatt, de most az út végére értem. Azután jutottam erre a döntésre, ahogy az első hat hónapom alakult a Bresciánál. Elveszítettem a motivációmat, és már nem éreztem jól magam a pályán. Az pedig nem én lennék, ha úgy maradnék ott egy klubnál, hogy nem tudom azt nyújtani, ami szükséges lenne.”

„Miután szabadon igazolhatóvá váltam, kevés ajánlatot kaptam, és azok sem voltak meggyőzőek. Jobbnak láttam, ha nem csinálok bohócot magamból. Hiányozni fog a futballistaélet, ám csak egy nagyon jó ajánlat tudna visszacsábítani a pályára” – tette hozzá a hétszeres olasz válogatott támadó.

Matri a Serie A-ban a Transfermarkt adatai szerint 344 mérkőzésen 92 gólt szerzett, és mindhárom bajnoki címét (2012, 2013, 2015) a Juventus játékosaként nyerte.

Legfrissebb hírek

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
10 órája

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Visszavonult az F1 nyolcszoros futamgyőztese, új szerepkörben folytatja

F1
2025.09.06. 13:43

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30
Ezek is érdekelhetik