Inter: a csapat sztárja hetek óta az edzőközpontban lakik

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.05.11. 10:11
null
Christian Eriksen az Inter edzőközpontjában töltötte az elmúlt heteket (Fotó: AFP)
Christian Eriksen az elmúlt heteket az Inter edzőközpontjában töltötte – a dán labdarúgó a koronavírus-járvány miatt kényszerült erre.

 

A 28 esztendős középpályás januárban szerződött Olaszországba, az eredeti tervek szerint egy hotelben lakott volna, amíg nem talál magának állandó lakást, ám a járvány miatt Christian Eriksen szállodája bezárt, így a játékos egyik napról a másikra az utcán találta magát.

Az Inter kisegítette a futballistát, ugyanakkor nem biztos, hogy a legjobb lehetőséget biztosította – mint Eriksen elárulta, hetek óta a milánói klub edzőközpontjában lakik.

„Gondoltam, hogy beszélek Romelu Lukakuval vagy Ashley Younggal, de nekik már itt van az egész családjuk, több héten át pedig nem lett volna túl kényelmes a kanapé – idézi a The Sun a dán sztárt. – Ezért inkább úgy döntöttem, hogy az Inter edzőközpontjában maradok, ahol van rajtam kívül egy séf és öt stábtag, akik a családjuk védelme érdekében önkéntes karanténba vonultak.”

Az egész akkor derült ki, amikor Eriksen vásárolni ment, de megállították a rendőrök.

„Megállítottak, így a nem túl erős olaszommal el kellett magyaráznom, hogy hová megyek és miért nem vagyok otthon.”

A játékos elárulta, a központ parkolójának alagsorában végezte el a futóedzéseit, labdához pedig hét hete nem ért.

„Ez a leghosszabb futball nélküli időszak az életemben, már tényleg kezd hiányozni.”

Legfrissebb hírek

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08
Ezek is érdekelhetik