Serie A: a Lazio elnöke a bajnokság folytatását sürgeti

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.25. 16:08
Az olasz labdarúgó-bajnokság mielőbbi folytatását sürgette a tabella második helyén álló Lazio elnöke.

Claudio Lotito főként pénzügyi és pszichológiai okokra hivatkozott a RAI 3 tévécsatornának adott interjújában.Claudio Lotito főként pénzügyi és pszichológiai okokra hivatkozott a RAI 3 tévécsatornának adott interjújában.

„A futball óriási iparág nálunk, és 1.2 milliárd eurós adóbevételt biztosít az államnak. Így közvetve az Olasz Olimpiai Bizottság fenntartásához is hozzájárul, amely évi 460 millió euróba kerül”– fejtette ki a nagyvállalkozó.

A 62 éves üzletember emlékeztetett arra is, hogy az ókori rómaiak történelmét a „cirkuszt és kenyeret” elv jellemezte, amit jelenleg is szem előtt kell tartani.

Az élvonal húsz klubja– csütörtöki állásfoglalásuk szerint– támogatja, hogy a koronavírus-járvány miatt március 9-én félbeszakadt idény a pályán dőljön el. Ha a helyzet engedi, május 4-én állhatnak edzésbe az együttesek szigorú orvosi ellenőrzések mellett, és utána– vélhetően zárt kapuk mögött – folytatódhatna a pontvadászat, valamint az Olasz Kupa is május utolsó hetében, várhatóan 27-én.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22
Ezek is érdekelhetik