Serie A: a bőrszíne miatt nem szerződtették az Ajax-játékost?

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.03.02. 18:36
null
André Onana a bőrszíne miatt nem kellett az egyik Serie A-csapatnak (Fotó: AFP)
Meglepő nyilatkozattal állt elő André Onana, az Ajax labdarúgócsapatának kapusa – a játékos azt állítja, hogy a bőrszíne miatt nem tudott Olaszországba igazolni.

 

Mint azt a 23 esztendős kameruni válogatott kapus az NRC-nek elárulta, 2017 nyarán, az Ajax Manchester United elleni Európa-liga-döntőjét követően megkereste egy csapat a Serie A-ból, a felek közel is álltak a megegyezéshez, de végül meghiúsult az üzlet – állítása szerint azért, mert fekete.

„Jól haladtak a tárgyalások, végül az ügynököm felhívta a szóban forgó klub igazgatóját, akinek a válasza így szólt: »Úgy gondoljuk, Onana nagyszerű kapus, de sajnos nem tudjuk szerződtetni. Egy fekete kapus túl sok problémát okozna nekünk a szurkolóink körében.«”

Noha Onanát meglepte a válasz, és rövid ideig ideges volt miatta, hamar túltette magát rajta.

„Természetesen bántott a dolog, de valahol örültem is, hogy ezt mondták, rosszabb lett volna, ha úgy gondolják, hogy nem vagyok elég jó. Nem tudom megváltoztatni, aki vagyok, emiatt kellene aggódnom? Fekete vagyok, ráadásul afrikai. Ha valaki a bőrszínem miatt nem kedvel, nem probléma, engem nem érdekel.”

Onana azt nem volt hajlandó elárulni, melyik klubról van szó.

Legfrissebb hírek

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
8 órája

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
10 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
22 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
2025.09.11. 22:31

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

„Ne cigányozz és az XY homoszexuált is felejtsd el!” – Varga Barnabás és az MLSZ közleményben üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2025.09.04. 10:29

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12
Ezek is érdekelhetik