Juventus: nem vonatkozik mindenkire a karantén, Higuaín már haza is repült

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.03.20. 13:13
null
Higuaín hazatért Argentínába (Fotó: AFP)
Ugyan Daniele Rugani személyében a Juventus egyik futballistája volt az első Serie A-játékos, akinek pozitív lett a koronavírus-tesztje, ezt követően pedig az egész csapatot karantén alá helyezték, néhány labdarúgó mentesül az elzárás alól. Gonzalo Higuaín kacifántos úton már haza is utazott Argentínába – számolt be a Gazzetta dello Sport.

 

A beszámolók szerint Higuaín csütörtökön hagyta el az előírt karantént és a torinói reptérre utazott, ahol egy magángép várta. Az argentin távozásához a Juventus, illetve az olasz hatóságok is hozzájárultak, miután tesztelték a vírusra, és negatív lett az eredménye, vagyis egészségesnek bizonyult. A döntés ennek ellenére kisebb botrányt váltott ki Olaszországban, amely a járvány európai gócpontjának számít.

Higuaín a beteg édesanyjához utazott haza, de ez sem ment egyszerűen. Argentínában tilos Olaszországból indult gépnek landolnia jelenleg, így a 32 esztendős támadó előbb Franciaországba, onnan Spanyolországba utazott, majd harmadik állomásként repült el hazájába.

Higuaín mellett Miralem Pjanic és Sami Khedira is hazautazhatott – jegyzi meg az olasz sportlap. A Gazzetta szerint mindannyian azért hagyhatták el a karantént, mert orvosi papírokkal igazolták, hogy nem fertőződtek meg, s mindannyian megfelelő, személyes okot tudtak felhozni a Juventusnál ahhoz, hogy a klub engedélyezze a távozásukat.

Az olasz bajnokság küzdelmeit a múlt héten függesztették fel. Azóta már tucatnyinál is több élvonalbeli futballistáról derült ki, hogy elkapta a koronavírust. Súlyos tünetekkel járó megbetegedésről ugyanakkor nem érkezett hír a Serie A-ból.

Legfrissebb hírek

„Már villát is vett a városban” – a Napoli elnöke De Bruyne szerződtetéséről

Olasz labdarúgás
2025.05.26. 20:55

Fordulatos meccsen nyert Velencében a Juventus, így ő indulhat a BL-ben

Olasz labdarúgás
2025.05.25. 23:00

Nyert a Milan, de ez aligha csillapítja a nagyot akciózó ultrák dühét

Olasz labdarúgás
2025.05.24. 22:54

Conte: Nagyon nehéz Nápolyban trófeákat nyerni, de ezek a játékosok három év alatt kétszer is megcsinálták

Olasz labdarúgás
2025.05.24. 09:55

Ismét Nápolyba került a scudetto!

Olasz labdarúgás
2025.05.23. 22:50

Serie A: gólképtelen csatárai miatt szenved az Inter

Olasz labdarúgás
2025.05.23. 08:21

Visszavonul a világ- és Európa-bajnok kapus

Olasz labdarúgás
2025.05.20. 08:23

Serie A: nem lesz leállás a téli ünnepi időszakban

Olasz labdarúgás
2025.05.19. 15:29
Ezek is érdekelhetik