Egy gól és más semmi: Napoli-győzelem az Inter otthonában

Vágólapra másolva!
2020.02.12. 20:35
null
Fabián Ruiz (8) gólja döntötte el a mérkőzést (Fotó: Twitter)
A labdarúgó Olasz Kupa elődöntőjében, a párharc első felvonásán az Inter hazai pályán 1–0-ra kikapott a Napolitól. A mérkőzés egyetlen gólját Fabián Ruiz lőtte. A visszavágót március 5-én rendezik meg.

OLASZ KUPA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Inter–Napoli 0–1 (Fabián Ruiz 57.)

A MÁSIK ELŐDÖNTŐBEN
Február 13., csütörtök
20.45:
Milan–Juventus

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Az Olasz Kupában, az elődöntő első felvonásán a Serie A listavezetője fogadta a gyengélkedő nápolyi együttest, ráadásul a két csapat alig több mint egy hónappal ezelőtt a bajnokságban találkozott egymással, s akkor az Inter a duplázó Romelu Lukaku vezérletével 3–1-re nyert a Napoli otthonában.

Ezúttal is Antonio Conte csapata volt tehát a mérkőzés esélyese, ez azonban a pályán csak elvétve látszott meg, a hazaiaknál egyedül Lautaro Martínez (egyszer lábbal, egyszer fejjel) tudott csak némi veszélyt okozni David Ospina kapuja előtt. A vendégek jobbára védekeztek, az első félidő ráadásában viszont Piotr Zielinski kis híján megszerezte a vezetést, végül azonban Daniele Padelliben elakadt a labda.

A fordulás után magasabb fokozatba kapcsolt az Inter, a helyzetek azonban ezúttal is elmaradoztak. Aztán az 57. percben kissé váratlanul megtört a gólcsend, a milánóiak tizenhatosának előterében Fabián Ruiz és Giovanni Di Lorenzo háromszögezett, majd utóbbi kettőt tolt a labdán, és 17 méterről a kapu jobb oldalába lőtt. 0–1

Fabián Ruiz gólja

Ezt követően Conte Christian Eriksent és Alexis Sánchezt is pályára küldte, az Inter azonban nem tudott egyenlíteni, így a Napoli 1–0-ra nyert, s előnyből várhatja a március 5-én sorra kerülő hazai visszavágót.

VISSZAVÁGÓK
Március 4., szerda

20.45: Juventus–Milan
Március 5., csütörtök
20.45: Napoli–Inter

Legfrissebb hírek

Közel a megegyezés, Allegri visszatér Milánóba – sajtóhír

Olasz labdarúgás
15 órája

Az Optánál a PSG egyszer sem, az Inter csak az elődöntőbe jutás után volt favorit a BL-fináléba jutásra

Bajnokok Ligája
16 órája

Denzel Dumfries a BL-döntőben is kulcsszereplő lehet

Bajnokok Ligája
19 órája

Támadószentek – Ballai Attila publicisztikája

Olasz labdarúgás
2025.05.25. 00:00

Conte: Nagyon nehéz Nápolyban trófeákat nyerni, de ezek a játékosok három év alatt kétszer is megcsinálták

Olasz labdarúgás
2025.05.24. 09:55

Ismét Nápolyba került a scudetto!

Olasz labdarúgás
2025.05.23. 22:50

Serie A: gólképtelen csatárai miatt szenved az Inter

Olasz labdarúgás
2025.05.23. 08:21

Angyalok szárnyán – A Francesco Acerbi-portré

Képes Sport
2025.05.21. 13:04
Ezek is érdekelhetik