Serie A: május után kapott újra munkát a világbajnok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.11.05. 17:23
null
Májusig a Hellas Veronát dirigálta (Fotó: AFP)
A játékosként az olasz válogatottal 2006-ban világbajnoki címet szerző Fabio Grossót nevezték ki az olasz Serie A-ban szereplő Brescia labdarúgócsapata új vezetőedzőjének.

 

A 41 éves szakembert két nappal azután nevezték ki a klub vezetői, hogy menesztették Eugenio Corinit. A korábbi trénerrel jól kezdett az élvonalban az újonc, a legutóbbi hat meccsén viszont csak egy pontot szerzett, hét pontjával pedig a 19., kieső helyen áll.

A 49 éves Corini 2018 szeptemberében vette át az akkor a másodosztályban szereplő együttest, és vezetésével a Brescia nyolc év után feljutott az élvonalba.

Grosso játékoskarrierje lezárását követően három évig a Juventus utánpótláscsapatainál dolgozott, majd a Barit és legutóbb – májusig – a Hellas Veronát vezette.

Legfrissebb hírek

„Már villát is vett a városban” – a Napoli elnöke De Bruyne szerződtetéséről

Olasz labdarúgás
2025.05.26. 20:55

Fordulatos meccsen nyert Velencében a Juventus, így ő indulhat a BL-ben

Olasz labdarúgás
2025.05.25. 23:00

Nyert a Milan, de ez aligha csillapítja a nagyot akciózó ultrák dühét

Olasz labdarúgás
2025.05.24. 22:54

Conte: Nagyon nehéz Nápolyban trófeákat nyerni, de ezek a játékosok három év alatt kétszer is megcsinálták

Olasz labdarúgás
2025.05.24. 09:55

Ismét Nápolyba került a scudetto!

Olasz labdarúgás
2025.05.23. 22:50

Serie A: gólképtelen csatárai miatt szenved az Inter

Olasz labdarúgás
2025.05.23. 08:21

Visszavonul a világ- és Európa-bajnok kapus

Olasz labdarúgás
2025.05.20. 08:23

Serie A: nem lesz leállás a téli ünnepi időszakban

Olasz labdarúgás
2025.05.19. 15:29
Ezek is érdekelhetik