Serie A: „Ez a Milan egyszerűen nevetséges!”

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2019.09.22. 12:02
null
Matteo Salvini (sapkában) szerint nevetséges a jelenlegi Milan (Fotó: AFP)
Matteo Salvini – köztudottan Milan-szurkoló – olasz politikus felháborodottan nyilatkozott szombat este, miután az Inter simán, 2–0-ra legyőzte a piros-feketéket a Serie A 4. fordulójában.

 

Salvini a helyszínen tekintette meg a városi derbit, melyen a Milan kiábrándító teljesítményt nyújtott, s a gárda tulajdonképpen akkor sem panaszkodhatott volna, ha mondjuk négy kapott góllal zár. A találkozót követően a politikus a Telelombardia nevű televíziós csatornának ecsetelte a Milant.

„Ez a csapat egyszerűen nevetséges! Talán mégsem Gennaro Gattuso volt itt a hibás – kezdte Salvini. – Ez volt az első alkalom, hogy a lefújás előtt azt mondtam, elég volt, és elhagytam inkább a stadiont. Lucas Biglia rettenetes szabadrúgásakor betelt a pohár, elmentem. Ricardo Rodríguez szörnyű, Suso meg már jó ideje képtelen jó teljesítményt nyújtani. A klub pedig… Hol a klub? Az este egyetlen pozitívuma Rafael Leao volt, de őt meg lecserélték.”

Salvini kiosztotta a tulajdonosokat és Paolo Maldiniékat is.

Szép és jó, hogy megy az üzlet, meg haladás történt az új stadionnal kapcsolatban, de hány átigazolási időszakot zárt csalódással az egyesület? Valóban az az automatikus, hogy az egykor nagyszerű futballisták aztán igazgatóként is ugyanolyan jók lesznek? Ha a tulajdonosod egy befektetési vállalat, akkor a nap végén igazából te is csupán egy szám leszel a számítógépen. Csak megtapsolni tudom a Milan-szurkolókat, mert évek óta csak őket érdemes megtartani, mivel ez a csapat nevetséges. Én mindig Gattusót hibáztattam, de kezdek rádöbbenni, hogy egyáltalán nem ő a vétkes, és itt nem az edző az, aki megváltoztathatja a dolgokat. Vannak emberek, akiket azért fizetnek, hogy nyerjenek, de végül mégsem tudnak nyerni.”

OLASZ SERIE A
4. FORDULÓ
Milan–Inter0–2 (Brozovic 49., R. Lukaku 78.)

 

Legfrissebb hírek

Az Inter a szakadó esőt és a Torinót is legyőzte, tovább harcol az olasz bajnoki címért

Olasz labdarúgás
2 órája

Serie A: az Udinese kikapott otthon az utolsó helyezett Monzától

Olasz labdarúgás
5 órája

A Lazio a 96. percben mentett pontot a Juventus ellen

Olasz labdarúgás
Tegnap, 20:11

A Milan fordított, és legyőzte a Bolognát

Olasz labdarúgás
2025.05.09. 23:12

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Mindkét spanyol gigásznak a szénhidrát a veszte, előre ivott a medve bőrére a Barca? – BL-mémek

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 15:26

Szavazás: milyen volt a játékvezetés az Inter–Barcelona BL-elődöntőn?

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 13:51

Martínez, Dumfries és Raphinha is illusztris társaságban, pazar formában védő Sommer – BL-legek

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 11:52
Ezek is érdekelhetik