Napoli: „Hol öltözzünk?” – Ancelotti közleményben fakadt ki

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2019.09.11. 20:45
null
Ancelotti nem érti, miért nem végezték el időben a munkát (Fotó: AFP)
Hivatalos közleményben fakadt ki a Stadio San Paolóban uralkodó állapotok miatt a Napoli vezetőedzője, Carlo Ancelotti. A szakember mielőbbi változtatásokat sürget.

 

Ancelotti a Napoli stadionjának öltözőjét látva gyúlt haragra.

„Láttam az állapotokat a San Paolo öltözőjében. Szóhoz sem jutok. Elfogadtam a kérést, miszerint idegenben játsszuk le az első két mérkőzésünket, hogy befejezhessék a munkát, ahogy megígérték. Két hónap alatt egy házat meg lehet építeni, ők meg képtelenek voltak felújítani az öltözőket! Vajon hol kellene öltöznünk a Sampdoria és a Liverpool elleni meccsen? Felháborít azoknak az inkorrektsége és alkalmatlansága, akiknek el kellett volna végezniük ezeket a munkákat. Hogy lehet, hogy a megye, a város, és a megbízottak semmibe vették a megállapodásokat? Azt látom, hogy nem vesznek minket figyelembe, a város pedig nem kötődik a csapathoz. Megdöbbentem”
– olvasható a közleményben.

A stadiont 1948-ban kezdték építeni, 1959-ben avatták fel, így nem csoda, ha elkél a felújítás. Ahogy Ancelotti is említette, szeptember 14-én vasárnap a Sampdoriát, míg három nappal később a Liverpoolt fogadják a nápolyiak.

Official SSC Napoli on Twitter

Comunicato di @MrAncelotti "Indignato per le condizioni degli spogliatoi del San Paolo" https://t.co/HKiGU9AYPW #ForzaNapoliSempre



Legfrissebb hírek

Osimhen rekordösszegért igazolt a török bajnok Galatasarayhoz

Minden más foci
2025.08.01. 10:43

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
2025.07.26. 23:27

Egy korszak véget ér? Új stadion építését tervezi a Napoli – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.26. 19:47

Szoboszlai remek gólt szerzett, a Liverpool két góllal kikapott a Milantól Hongkongban

Angol labdarúgás
2025.07.26. 15:28

Calhanoglu kibékült Lautaro Martínezzel, marad az Interben

Olasz labdarúgás
2025.07.23. 15:01

Olasz izgalmak – Cselőtei Márk publicisztikája

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 22:41

Visszatért Olaszországba az Európa-bajnok támadó – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.19. 19:20

De Bruyne Maradonáról: „Én más játékos vagyok, a magam útját járom”

Olasz labdarúgás
2025.07.19. 18:22
Ezek is érdekelhetik