Juventus: irány a River? Az argentin csatár a hazatérésről beszélt

Vágólapra másolva!
2019.09.27. 12:20
null
Gonzalo Higuaín visszatérhet a River Plate-hez (Fotó: AFP)
„Mindig is jó viszonyt ápoltam a klubbal” – felelte a jövőjét firtató kérdésre Gonzalo Higuaín egy lapinterjúban, aki amondó, szívesen öltené magára újra a River Plate szerelését. De előtte még szeretné kitölteni a 2021 nyaráig szóló szerződését a Juventusnál.


Jelenleg Olaszországra koncentrálok. Van még ez az idényem és a következő a Juventusnál. Szeretném kitölteni a szerződésem. Fogalmam sincs, hogy mikor jön el a visszavonulásom ideje, nem tudom, mit hoz a jövő, de mindig is erősen kötődtem a Riverhez, mind a klubhoz, mind a szurkolókhoz. Sosem tartottam kizártnak, hogy visszatérjek. Sőt. A csapatnak most nagyszerű edzője van Marcelo Gallardo személyében. Mindig is jó volt a viszonyom a klubbal, a szurkolók is mindig szeretetteljesen álltak hozzám. Szóval miért is ne? De egyelőre jól érzem magam Olaszországban” – gondolkodott el a Fox Sports felvetésére a hazatérésről a 31 éves labdarúgó.

Higuaín 2006 decemberében írt alá a Real Madridhoz, amely 12 millió eurót fizetett ki érte, és 2007 januárjában mutatkozott be a spanyol bajnokságban. 2013-ban a Napolihoz, majd 2016-ban jelenlegi csapatához, a Juventushoz szerződött. Azóta kölcsönben megjárta az AC Milant és a Chelsea-t is, ám korábbi nápolyi edzője, Maurizio Sarri kinevezésével ismét visszakerült a Juventus kezdőcsapatába.

A 2019–2020-as idényben már hat tétmérkőzésen jutott szóhoz, ezeken 437 percet futballozott és egy kivétellel mindig kezdett. Az évadban ennek ellenére is csak egy gólt szerzett eddig.

Legfrissebb hírek

A BL-szereplés kivívásától függhet Igor Tudor sorsa a Juventusnál – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.05.05. 12:23

Hatalmas gólt lőtt az argentin csodagyerek, akit egyelőre nem enged el a River Plate

Minden más foci
2025.04.29. 11:16

Gyász: elhunyt a rekorder argentin kapuslegenda

Minden más foci
2025.04.21. 12:43

Guardiola csaphat le a világbajnok középpályásra – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.04.17. 13:59

Két olasz játékosért is harcba szállhat a Milan

Olasz labdarúgás
2025.04.11. 19:39

Egy gól és más semmi – Vlahovics góljával győzött a Juventus a Cagliari otthonában

Olasz labdarúgás
2025.02.23. 22:40

Ingyen lehet a Monzáé a korábbi csodagyerek

Olasz labdarúgás
2025.02.07. 18:22

Új műsor, új férfi, új módi: Ibrahimovic és a különös milánói igazolások

Olasz labdarúgás
2025.02.06. 11:27
Ezek is érdekelhetik