Serie A: már tárgyalnak, Buffon visszatérhet – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.09. 09:23
null
Gianluigi Buffon egy év után ismét Olaszországban futballozhat (Fotó: AFP)
Gianluigi Buffon tizennyolc év után visszatérhet a Parmához, amely a La Gazzetta dello Sport szerint megkezdte az egyeztetéseket a játékossal.

 

A 41 éves kapusnak lejárt a szerződése a Paris Saint-Germainnél, amely a hivatalos honlapján közölte, hogy nem hosszabbítja meg a 2006-ban az olasz válogatottal világbajnoki címet szerző futballista megállapodását.

Buffon ügynöke, Silvano Martina a cittaceleste.it kérdéseire válaszolva korábban elárulta, ügyfelének esze ágában sincs visszavonulni, tovább szeretné folytatni pályafutását, és a menedzser értesülései szerint több olasz csapat is szívesen látná a keretében. Martina szerint Buffon szülővárosának csapata, a Carrarese mellett az élvonalból a Lazio és a Genoa közül kerülhet ki ügyfele következő állomáshelye – sőt, időközben az FC Barcelona neve is felvetődött –, most azonban úgy tűnik, hogy Buffon nevelőegyesülete, a Parma lehet a befutó.

A La Gazzetta dello Sport úgy tudja, a klub vezetői már felvették a kapcsolatot Buffonnal, aki 1991 és 2001 között volt a Parma játékosa, mielőtt akkoriban világrekordot jelentő összegért a Juventushoz távozott volna.

Legfrissebb hírek

102. perces büntetővel pontot mentett, de így is tovább szenved a Lazio Sarrival a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
5 órája

Hiába játszott jobban, kikapott a Sassuolótól, így továbbra is nyeretlen a Verona

Olasz labdarúgás
Tegnap, 20:44

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 22:36

„Rossz emberrel kezdett ki...” – Conte nem kímélte a lecserélt De Bruynét

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 09:17

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit, és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 22:46

Serie A: Mel Gibson is megnézte a Roma győzelmét a Verona ellen

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 16:56

Serie A: gyors gólokkal kezdett a Sassuolo, győzött is

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 14:39

Az Inter kétgólos győzelmet aratott Szardínián

Olasz labdarúgás
2025.09.27. 22:39
Ezek is érdekelhetik