ICC: a Roma visszalép a korai El-selejtezők miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.13. 09:52
null
Elmarad a Roma nyári amerikai túrája (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli AS Roma mégsem vesz részt a nyári Nemzetközi Bajnokok Kupája (ICC) felkészülési tornán, mert már a második selejtezőkörben pályára lép az Európa-ligában.

 

A fővárosi együttes – amely a Serie A legutóbbi kiírásában a hatodik helyen végzett – a hivatalos honlapján jelezte, hogy a tavalyi nyárral ellentétben idén nem indul az ICC-ben.

A Roma három mérkőzést játszott volna az Egyesült Államokban a viadal keretein belül, ebből az utolsót július 24-én a Benfica ellen New Yorkban.

Az olasz gárda a második selejtezőkörben csatlakozik be az El küzdelmeibe, azaz július 25-én már tétmérkőzést játszik.

AS Roma English on Twitter

Unfortunately we have been forced to withdraw from this summer's @IntChampionsCup. Details https://t.co/MXcNjAwmAS



Legfrissebb hírek

Totti állítja, januárban nem sokon múlt, hogy 48 évesen visszatérjen a Serie A-ba

Olasz labdarúgás
7 órája

A Verona elleni győzelmével a Juventus a forduló nyertese

Olasz labdarúgás
23 órája

Meghosszabbította Reijnders szerződését a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
Tegnap, 20:16

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 17:09

Visszatérhet a pályára Moise Kean – hivatalos

Olasz labdarúgás
Tegnap, 17:05

Serie A: a Lazio a 98. percben belőtt 11-essel verte meg a Milant

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 22:53

Serie A: a Como ráijesztett a Romára, de kikapott

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 19:57

Serie A: Orsolini megfordította a Bologna meccsét; két góllal nyert a Torino

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 17:01
Ezek is érdekelhetik