Serie A: Calhanoglu fejese és bunkerfoci – kiszenvedte a három pontot a Milan

Vágólapra másolva!
2019.05.11. 22:28
Az AC Milan idegenben 1–0-ra legyőzte a Fiorentinát az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 36. fordulójában, ezzel az Internazionale hétfői eredményétől függetlenül megőrizte a reményét a Bajnokok Ligája-indulás kiharcolására.

Az Atalanta délutáni sikerét követően a Milannak győzni kellett ahhoz, hogy reális esélye maradjon a Bajnokok Ligája-szereplést érő helyek valamelyikének (leginkább a negyediknek) a megszerzésére.

A 36. percben érkezett Hakan Calhanoglu, aki Suso beívelését csúsztatta a hazai kapuba (0–1). A török középpályás igazi Fiorentina-specialista: a negyedik bajnokiján három gólpassz mellett már a harmadik gólját szerezte a lilák ellen.



Míg az első félidőben egyértelműen a Milan akarata érvényesült, addig a második játékrész már inkább a firenzeiekről szólt. Beszédes adat, míg az első felvonásban összesen két lövésük, fejesük volt a hazaiaknak, addig a másodikban hétszer próbálkoztak gólszerzéssel – Gianluigi Donnarummán azonban nem sikerült kifogniuk.

A Milan második félidei hozzáállását jól jellemzi, hogy a kapus a 79. percben időhúzásért sárga lapot kapott.

A hajrában Federico Chiesa szólója után védett még nagyot a milánói hálóőr, ezt követően komoly helyzete már nem akadt a Fiorentinának sem.

SERIE A
36. FORDULÓ
Fiorentina–Milan 0–1
(Calhanoglu 36.)
Korábban
Atalanta–Genoa 2–1 (Barrow 46., Castagne 53., ill. Pandev 89.)
Cagliari–Lazio 1–2 (Pavoletti 91., ill. Luis Alberto 31., J. Correa 54.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 35 28 5 2 69–25 +44 89
2. Napoli 35 22 7 6 66–31 +35 73
3. Atalanta 36 19 8 9 73–44 +29 65
4. Internazionale 35 18 9 8 52–28 +24 63
5. Milan 36 17 11 8 50–34 +16 62
6. Roma 35 16 11 8 62–47 +15 59
7. Lazio 36 17 7 12 52–40 +12 58
8. Torino 35 14 15 6 45–30 +15 57
9. Sampdoria 35 14 7 14 57–49 +8 49
10. Sassuolo 35 9 15 11 50–54 –4 42
11. SPAL 35 11 9 15 39–48 –9 42
12. Fiorentina 36 8 16 12 47–44 +3 40
13. Cagliari 36 10 10 16 34–51 –17 40
14. Parma 35 9 11 15 38–55 –17 38
15. Bologna 35 9 10 16 38–50 –12 37
16. Genoa 36 8 12 16 38–56 –18 36
17. Udinese 35 8 10 17 31–49 –18 34
18. Empoli 35 8 8 19 44–66 –22 32
19. Frosinone 35 5 9 21 28–64 –36 24
20. Chievo* 35 2 12 21 25–73 –48 15
*A Chievótól három pont levonva.
Legfrissebb hírek

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
6 órája

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
18 órája

Fabregas csapata legyőzte a Juventust, már csak az Atalanta veretlen

Olasz labdarúgás
21 órája

Bonny korai gólja döntött, az Inter mindhárom pontot elvitte a Stadio Olimpicóból

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 22:55

Az exnápolyi Simeone góljával fektette két vállra a címvédőt a Torino

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 20:00

„Teljesen abszurd” – Adrien Rabiot a Milan Ausztráliába költöztetett bajnokijáról

Olasz labdarúgás
2025.10.08. 09:00

Bősze Levente: Van esélyem bemutatkozni a Serie A-ban

Légiósok
2025.10.07. 07:31

Engedélyezte az UEFA az AC Milan és az FC Barcelona tengerentúli meccseit

Spanyol labdarúgás
2025.10.06. 22:04
Ezek is érdekelhetik