Juve: C. Ronaldo fenyegetőzött, most pert nyertek ellene

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.05. 14:11
Két év pereskedést követően a bíróság hivatalosan kimondta: nem Cristiano Ronaldónak és ügyvédeinek, hanem a Der Spiegelnek és a Football Leaksnek volt igaza.

Az ügy még 2017-ben kezdődött, mikor a Spiegel a Football Leaks információi alapján közölt egy cikket, melyben leírták, Cristiano Ronaldo adót csalt Spanyolországban, még a Real Madrid játékosaként.

Akkor Ronaldo azonnal követelte, hogy vegyenek le minden, az adócsalásával kapcsolatos cikket a weboldalról, és a továbbiakban se közöljenek róla semmilyen információt a Spiegelnél.

A portugál klasszis azzal fenyegetőzött, hogy 250 ezer eurós, azaz átszámolva 80 millió forintos kártérítést követel, ha újabb cikket lát magáról a Football Leaks miatt.

Nem Cristiano Ronaldónak adott igazat a bíróság (Fotó: AFP)
Nem Cristiano Ronaldónak adott igazat a bíróság (Fotó: AFP)

A fenyegetés akkor be is vált, a Der Spiegelnél leszedték az összes hírt, ám ezután bírósághoz fordultak, és a Marca beszámolója szerint a pert most meg is nyerték.

Érdekesség egyébként, hogy már 2017-ben sem tagadta Ronaldo, hogy adócsalást követett volna el, a problémája az volt, hogy a Football Leaks nem épp korrekt eszközökkel szerezte meg az adatokat, amelyből végül a cikk született.

Mint arról beszámoltunk, Cristiano Ronaldo 2019 januárjában elfogadta felfüggesztett börtönbüntetését adócsalási ügyében, és aláírta megállapodását a spanyol adóhatósággal, melynek értelmében 18.8 millió eurót (5.9 milliárd forintot) fizet az államkasszába.

Legfrissebb hírek

Máshová vezet az út a Heysel-tragédia után, avagy máig kitörölhetetlen a stadionkatasztrófa emléke

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 09:37

A Crystal Palace a csali, a Botafogo a célpont – ez lehet Cristiano Ronaldo jövője?

Minden más foci
2025.05.28. 14:22

A Cristiano Ronaldo-hatás: aranytojást tojó tyúk az aranybányában – a szaúdi futball, 2. rész

Képes Sport
2025.05.28. 12:49

„Ez a fejezet lezárult” – Cristiano Ronaldo egy klub-vb-s csapatban folytatja?

Minden más foci
2025.05.27. 06:48

A Cristiano Ronaldo-hatás: egy fecske, aki nyarat csinált – a szaúdi futball, 1. rész

Képes Sport
2025.05.22. 15:31

Cristiano Ronaldóék már biztosan lecsúsztak az ázsiai Bajnokok Ligájáról

Minden más foci
2025.05.17. 10:07

Vége a szaúdi kalandnak? Hazatérhet Cristiano Ronaldo

Minden más foci
2025.05.13. 19:37

Cristiano Ronaldo fia korosztályos portugál válogatott lett

Minden más foci
2025.05.06. 14:22
Ezek is érdekelhetik