Inter: már nem Icardi a cséká és nem tagja az El-keretnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.13. 13:18
null
Icardi karjáról Handanovicéra kerül a karszalag (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli Internazionale bejelentette, mostantól nem Mauro Icardi viseli a kapitányi karszalagot, hanem Samir Handanovic. Mindemellett az is kiderült, hogy az argentin támadó nem lesz ott csapatával Bécsben csütörtök este a Rapid elleni Európa-liga-mérkőzésen, miután nem került be az Inter 19 fős meccskeretébe.

A milánói csapat – amely a Serie A-ban a harmadik helyen áll – szűkszavú közleményben tudatta, Icardi helyett Handanovic lesz a felnőttcsapat kapitánya.

A korábban a Sampdoriát erősítő argentin csatár 2013 óta játszik az Interben, 2015 nyara óta ő volt a csapatkapitány. A Barcelonában is nevelkedő futballista több mint száz gólt szerzett az Internazionale színeiben, az olasz élvonalban két gólkirályi címet nyert a milánóiak játékosaként.

Az elmúlt hónapokban Icardit több sztárklubbal is szóba hozták, s az olasz sajtó szerint a támadó még mindig nem hosszabbította meg 2021-ben lejáró szerződését.

Icardi a mostani idényben 28 tétmérkőzésen összesen 15 gólt szerzett.

A szlovén Handanovic 2012-ben igazolt az Interhez, azóta közel 300 tétmérkőzésen védte a fekete-kékek kapuját.

FRISSÍTÉS

Szerda délután aztán az is kiderült, hogy a csatár nem lesz ott Bécsben az Inter csütörtök esti EL-meccsén, miután nem került be a csapat 19 fős meccskeretébe. Ezzel csak tovább erősödtek az argentin esetleges távozásáról szóló hírek, a Chelsea drukkerei például máris „üdvözölték” a csapatnál Icardit, akit már a téli átigazolási időszakban szeretett volna megszerezni a londoni klub.

Inter on Twitter

Il Club comunica che il nuovo capitano della squadra è Samir #Handanovic #FCIM



 

Legfrissebb hírek

IFFHS: az Inter 56 év után először kapott ki nem európai csapattól

Minden más foci
2025.07.01. 14:27

A Fluminense kiejtette az Intert a klub-vb-n!

Klub-vb
2025.06.30. 23:05

Gilardino vette át Filippo Inzaghi helyét a Pisa kispadján – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.26. 19:59

Videó: óriási balhéval zárult a River Plate és az Internazionale meccse a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
2025.06.26. 09:24

Klub-vb: kikapott és kiesett a River Plate

Klub-vb
2025.06.26. 07:33

Kinevezte új vezetőedzőjét Balogh Botond csapata

Olasz labdarúgás
2025.06.19. 18:41

Serie A: Dzeko átment az orvosin, megérkezett Firenzébe

Olasz labdarúgás
2025.06.19. 17:23

A 39 éves Sergio Ramos fejesére Lautaro Martínez válaszolt, nem tudta legyőzni az Inter a Monterreyt

Klub-vb
2025.06.18. 07:46
Ezek is érdekelhetik