Serie A: CR büntetőjével fordított és győzött a Juve

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.27. 22:27
null
Végül győzelemnek örülhettek (Fotó: AFP)
Az olasz bajnokság 21. fordulójának utolsó előtti mérkőzésén a Lazio fogadta a listavezető Juventust, és hiába szerzett vezetést egy öngóllal a második félidőben, a Juve végül fordítani tudott, és megszerezte az újabb három bajnoki pontot, valamint továbbra is őrzi idénybeli bajnoki veretlenségét.

A Juventus azzal a tudattal léphetett pályára a Lazio otthonában, hogy a második Napoli pontokat szórt el a Milan otthonában szombaton, vagyis győzelmével tovább növelheti az előnyét a tabellán.

A Lazio azonban jól szervezett védelemmel fogadta a listavezetőt, így az első félidőben nem láthatott gólt a Stadio Olimpicióban a közönség, ráadásul még az időjárás sem igazán fogadta kegyeibe a nézőket – esett az eső.

A második félidőben aztán már valamelyest javult a helyzet, elállt az eső, s jöttek a gólok – más kérdés, hogy ennek a hazaiak összességében nem feltétlenül örülhettek. Azzal persze gyaníthatóan nem sok baja volt a Lazio fanatikusainak, hogy a labda egy szöglet után Emre Can fejéről saját kapujába került, ám a folytatással annál inkább.

Előbb ugyanis a néhány perccel korábban beállt Cancelo egyenlített, majd a hajrá pillanataiban Cristiano Ronaldo váltotta gólra a Senad Lulic szabálytalansága után megítélt büntetőt.

Ezzel a Juve megerősítette vezetését a bajnokságban, míg Cristiano Ronaldo üldözi a mesterlövészek versenyében lépéselőnybe került Fabio Qaugliarellát idénybeli 15. góljával.

OLASZ SERIE A
21. FORDULÓ

Lazio–Juventus 1–2 (E. Can 59. – öngól, ill. Cancelo 74., C. Ronaldo 88. – 11-es)

KORÁBBAN
Torino–Internazionale 1–0
(Izzo 35.)

Bologna–Frosinone
0–4 (Ghiglione 18., Ciano 21., 75., Pinamonti 52.)
Atalanta–Roma 3–3 (Castagne 44., Rafael Toloi 60., D. Zapata 71., ill. Dzeko 3., 33., El Shaarawy 40.)
Parma–SPAL 2–3 (Inglese 11. – 11-esből, 53., ill. Valoti 70., Petagna 75., M. Fares 87.)
Chievo–Fiorentina 3–4 (Stepinski 38., Pellissier 60. – 11-esből, Djordjevics 90., ill. L. Muriel 4., Benassi 27., Chiesa 79., 86.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Milan–Napoli 0–0
Sassuolo–Cagliari 3–0 (Locatelli 9., Babacar 45+4. – 11-esből, Matri 87.)
Sampdoria–Udinese 4–0 (Quagliarella 33., 56. – mindkettőt 11-esből, Linetty 68., Gabbiadini 78.)

 

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 21 19 2 43–12 +31 59
2. Napoli 21 15 3 3 39–18 +21 48
3. Internazionale 21 12 4 5 31–15 +16 40
4. Milan 21 9 8 4 28–20 +8 35
5. Roma 21 9 7 5 40–29 +11 34
6. Sampdoria 21 9 6 6 39–26 +13 33
7. Atalanta 21 9 5 7 47–30 +17 32
8. Lazio 21 9 5 7 30–25 +5 32
9. Fiorentina 21 7 9 5 32–24 +8 30
10. Torino 21 7 9 5 27–22 +5 30
11. Sassuolo 21 7 8 6 33–32 +1 29
12. Parma 21 8 4 9 21–27 –6 28
13. SPAL 21 5 6 10 19–30 –11 21
13. Cagliari 21 4 9 8 19–30 –11 21
15. Genoa 20 5 5 10 25–37 –12 20
16. Udinese 21 4 6 11 17–29 –12 18
17. Empoli 20 4 5 11 24–39 –15 17
18. Bologna 21 2 8 11 16–34 –18 14
19. Frosinone 21 2 7 12 16–42 –26 13
20. Chievo 21 1 8 12 17–42 –25 8

 

Legfrissebb hírek

A szurkolók megszavazták, Cristiano Ronaldo az idény legjobbja

Minden más foci
2025.07.16. 15:05

Az Al-Naszr új edzője: Ronaldo nélkül nem lennék itt…

Minden más foci
2025.07.15. 09:41

Videó: gyászszünettel kezdődött a Fluminense–Al-Hilal meccs a klub-vb-n, Rúben Neves és Joao Cancelo nem bírta könnyek nélkül

Klub-vb
2025.07.04. 23:10

„Ennek semmi értelme” – Cristiano Ronaldo Diogo Jota haláláról

Minden más foci
2025.07.03. 12:37

Portugál sztáredző veszi át Cristiano Ronaldóék irányítását – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.28. 20:08

Cristiano Ronaldo elképesztő új szerződésének részletei – galéria

Minden más foci
2025.06.27. 13:18

Klubvilágbajnokság: a Manchester City csaknem fél évszázadnyi szünet után nyert újra a Juventus ellen

Klub-vb
2025.06.27. 13:05

Cristiano Ronaldo meghosszabbította szerződését az Al-Naszrnál – hivatalos

Minden más foci
2025.06.26. 16:07
Ezek is érdekelhetik