Juventus: egy védő visszatér, egy másik távozik a klubtól

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.01.26. 16:13
null
Benatia búcsút int a Juventusnak (Fotó: AFP)
Harmadszor igazol pályafutása során az olasz labdarúgó-bajnokságban címvédő és most is listavezető Juventushoz a 86-szoros uruguayi válogatott Martín Cáceres, a marokkói Mehdi Benatia pedig távozik a torinói klubtól.

 

Erről Massimiliano Allegri vezetőedző beszélt szombaton, közben a Juve a honlapján megerősítette, hogy a 31 éves Cáceres már túl van az átigazolásoknál kötelező orvosi vizsgálaton.

„Megnéztük, hogy kit tudnánk szerződtetni, és szerencsések vagyunk, hogy Martín elfogadta az ajánlatunkat” – mondta Allegri, hozzátéve, hogy egy kiváló hátvédet szereztek meg, aki további erősítést jelent a csapatnak egy olyan poszton, amelyen már eddig sem voltak gyengék.

„Az, hogy korábbról ismerjük egymást, ugyancsak közrejátszott a szerződtetésében” – jegyezte meg a vezetőedző.

Cáceres a 2009–2010-es évadban, majd 2012-től 2016 júniusáig futballozott a Juventusban. Az uruguayi védő ezt követően fél idényt játszott az angol Southamptonban, az előző szezonban pedig a Verona játékosa volt, ám az együttes kiesett a Serie A-ból. Cáceres a Lazióba igazolt, amelynek színeiben a mostani kiírásban nyolcszor lépett pályára.

Allegri arról is beszámolt, hogy Mehdi Benatia jelezte a vezetőségnek a távozási szándékát, s megegyeztek a védővel, hogy elengedik. Az olasz média értesülései szerint a marokkói hamarosan egy katari klubhoz írhat alá.

„Reménykedtünk abban, hogy marad, de elfogadtuk, hogy nem így döntött. Nem lett volna sok értelme az akarata ellenére itt tartani” – jelentette ki Allegri.

A Juventus – amely 20 kör után kilencpontos előnnyel vezeti az olasz bajnokságot – vasárnap este a Lazio vendége lesz a Serie A 21. fordulójában.

Legfrissebb hírek

„Intenzív időszak volt” – Thiago Motta rideg búcsút vett a Juventustól

Olasz labdarúgás
2025.03.24. 13:05

Thiago Mottát meneszthetik, korábbi Juventus-játékos ülhet le a kispadra – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.03.23. 13:53

Paulo Dybala évadjának vége

Olasz labdarúgás
2025.03.20. 14:01

Ultimátumot kapott Thiago Motta a Juventus vezérkarától – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.03.17. 11:18

Gasperini bírózott, Inzaghi a kritikusoknak válaszolt a vasárnap esti rangadó után

Olasz labdarúgás
2025.03.17. 10:30

Bergamói győzelmével egyedül áll a tabella élén az Inter – nagy lehetőséget szalasztott el az Atalanta

Olasz labdarúgás
2025.03.16. 22:47

Nagyon nem megy a Juventusnak, amely az Atalanta után a Fiorentinától is jókora pofont kapott

Olasz labdarúgás
2025.03.16. 20:04

Meglepően egyoldalú meccsen páholta el a Bologna a Laziót; győzött a Roma

Olasz labdarúgás
2025.03.16. 17:58
Ezek is érdekelhetik