Serie A: idegenben nyert az Inter és a Roma

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.29. 16:58
null
Az Inter újra egygólos mérkőzésen győzött (Fotó: AFP)
Az Internazionale az Empoli, a Roma a Parma vendégeként nyert az olasz Serie A 19. fordulójában. A Lazio hazai pályán mentett pontot a Torino ellen, míg az Atalanta az utolsó fél órára beálló szlovén Josip Ilicic mesterhármasának is köszönhetően győzte le 6–2-re a Sassuolót.

A Napoli elleni balhé után nem kísérhették el szurkolói az Intert az Empoli otthonába, de a következő két hazai meccsével ellentétben itt legalább az ellenfele rajongói ott lehettek a lelátón. Az első félidőben nemigen élvezhették, amit láttak, egyik csapat sem tudta rohamozni ellenfele kapuját.

A második félidőben Keita Baldé volt a legveszélyesebb Inter-játékos, és miután Samir Handanovic bravúrral hárította Francesco Caputo próbálkozását, szerzett egy gólt, amelyet nem adott meg a játékvezető. 12 perccel a lefújás előtt viszont már szabályos gólt szerzett, amellyel el is döntötte a meccset.

A Roma szintén a szünet után törte meg a Parma ellenállását, Bryan Cristante után Cengiz Ünder is gólt szerzett, így végül simán nyertek a fővárosiak. Rómában a Laziónak az egy pontért is küzdenie kellett, a szünetben még a Torinio állt nyerésre Andrea Belotti tizenegyesgóljával, de Szergej Milinkovics-Szavics ismét megmentette a Laziót.

Genovában nem született gól a Fiorentina vendégjátéka során, a Sassuolo–Atalanta meccsen viszont potyogtak a gólok: Josip Ilicic 2–3-nál állt be a 63. percben a vendégekhez, és a 74. perc után tett róla, hogy fölényes legyen a vendégek sikere: háromszor is betalált.

A sereghajtó Chievo Emanuiele Giaccherini szabadrúgásával folytatta a kapaszkodást, de a helyzete még mindig nagyon nehéz.

SERIE A, 19. FORDULÓ
Chievo–Frosinone 1–0 (Giaccherini 76.)
Empoli–Internazionale 0–1 (Keita Baldé 72.)
Genoa–Fiorentina 0–0
Lazio–Torino 1–1 (Milinkovics-Szavics, 62., ill. Belotti 45. – 11-esből)
Parma–Roma 0–2 (Cristante 58., Cengiz Ünder 75.)
Sassuolo–Atalanta 2–6 (Duncan 51., 57., ill. Zapata 19., A. Gómez 42., G. Mancini 54., Ilicic 74., 87., 92.)
Udinese–Cagliari 2–0 (Pussetto 39., 57.)

KORÁBBAN
Juventus–Sampdoria 2–1 (C. Ronaldo 2., 63. – a másodikat 11-esből, ill. Quagliarella 32. – 11-esből)

KÉSŐBB
18.00: Napoli–Bologna (Tv: Digi Sport1)
20.30: Milan–SPAL (Tv: Digi Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 19 17 2 38–11 +27 53
2. Napoli 18 13 2 3 34–15 +19 41
3. Internazionale 19 12 3 4 31–14 +17 39
4. Lazio 19 9 5 5 28–21 +7 32
5. Roma 19 8 6 5 34–24 +10 30
6. Sampdoria 19 8 5 6 32–23 +9 29
7. Atalanta 19 8 4 7 39–27 +12 28
8. Milan 18 7 7 4 24–19 +5 28
9. Torino 19 6 9 4 24–19 +5 27
10. Fiorentina 19 6 8 5 25–18 +7 26
11. Sassuolo 19 6 7 6 30–32 –2 25
12. Parma 19 7 4 8 17–23 –6 25
13. Cagliari 19 4 8 7 17–25 –8 20
14. Genoa 19 5 5 9 25–35 –10 20
15. Udinese 19 4 6 9 16–23 –7 18
16. SPAL 18 4 5 9 14–25 –11 17
17. Empoli 19 4 4 11 22–37 –15 16
18. Bologna 18 2 7 9 13–26 –13 13
19. Frosinone 19 1 7 11 12–37 –25 10
20. Chievo 19 1 8 10 14–35 –21 8
Chievo: 3 pont levonva

 

 

Legfrissebb hírek

Az Inter nyert, a Napoli csak ikszelt – egypontosra csökkent a különbség a tabella élén!

Olasz labdarúgás
16 perce

Serie A: az Udinese kikapott otthon az utolsó helyezett Monzától

Olasz labdarúgás
6 órája

A Lazio a 96. percben mentett pontot a Juventus ellen

Olasz labdarúgás
Tegnap, 20:11

A Milan fordított, és legyőzte a Bolognát

Olasz labdarúgás
2025.05.09. 23:12

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Mindkét spanyol gigásznak a szénhidrát a veszte, előre ivott a medve bőrére a Barca? – BL-mémek

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 15:26

Szavazás: milyen volt a játékvezetés az Inter–Barcelona BL-elődöntőn?

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 13:51

Martínez, Dumfries és Raphinha is illusztris társaságban, pazar formában védő Sommer – BL-legek

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 11:52
Ezek is érdekelhetik