Milan: C, mint Chelsea?! Három játékos is jöhet a télen

Vágólapra másolva!
2018.11.26. 22:18
Olasz médiaértesülések szerint a Serie A-ban szereplő AC Milan januárban Londonban néz szét az átigazolási piacon, egészen konkrétan a Chelsea-t készül lerabolni.

A Mediaset és Radio Rossonera úgy tudja, hogy a londoni „kékek” három játékosa, Cesc Fabregas, Andreas Christensen és Gary Cahill is a piros-feketékhez kerülhet.

A trió tagjai egyaránt kevés játéklehetőséget kapnak Maurizio Sarri alatt az idény során, Christensen és Cahill pedig korábban már a sajtóban is beszélt arról, hogy talán ideje lenne új klubot keresni, hogy több játéklehetőség adódjon.

A milánóiak 13 fordulót követően 22 pontot gyűjtve az ötödik helyen állnak a bajnokságban, egy pontra a még BL-indulást érő negyedik pozícióban lévő Laziótól – amely vasárnap a 94. percben mentett pontot az egymás elleni ütközeten. Cesc Fabregas, Andreas Christensen és Gary Cahill is a piros-feketékhez kerülhet.

A trió tagjai egyaránt kevés játéklehetőséget kapnak Maurizio Sarri alatt az idény során, Christensen és Cahill pedig korábban már a sajtóban is beszélt arról, hogy talán ideje lenne új klubot keresni, hogy több játéklehetőség adódjon.

A milánóiak 13 fordulót követően 22 pontot gyűjtve az ötödik helyen állnak a bajnokságban, egy pontra a még BL-indulást érő negyedik pozícióban lévő Laziótól – amely vasárnap a 94. percben mentett pontot az egymás elleni ütközeten.

OLASZ SERIE A
13. FORDULÓ
Lazio–Milan 1–1 (J. Correa 94., ill. Kessié 78.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 13 12 1 28–8 +20 37
2. Napoli 13 9 2 2 26–13 +13 29
3. Internazionale 13 9 1 3 25–10 +15 28
4. Lazio 13 7 2 4 19–15 +4 23
5. Milan 13 6 4 3 22–17 +5 22
6. Parma 13 6 2 5 14–16 –2 20
7. Roma 13 5 4 4 22–16 +6 19
8. Sassuolo 13 5 4 4 21–19 +2 19
9. Atalanta 13 5 3 5 25–17 +8 18
10. Fiorentina 13 4 6 3 18–10 +8 18
11. Torino 12 4 5 3 17–15 +2 17
12. Sampdoria 12 4 3 5 16–15 +1 15
13. Cagliari 12 3 5 4 12–16 –4 14
14. Genoa 12 4 2 6 17–26 –9 14
15. SPAL 13 4 1 8 11–21 –10 13
16. Udinese 13 3 3 7 12–18 –6 12
17. Empoli 13 3 3 7 15–23 –8 12
18. Bologna 13 2 5 6 11–18 –7 11
19. Frosinone 13 1 4 8 10–28 –18 7
20. Chievo 13 4 9 10–30 –20 1

 

Legfrissebb hírek

Serie A: hiába vezetett, a végén kikapott a Milan Bolognában

Olasz labdarúgás
2025.02.27. 22:44

Elhagyhatja a Milant a nyáron a francia légiós

Olasz labdarúgás
2025.02.27. 10:42

Saját magát verte meg a Milan Torinóban; kínkeservesen harcolta ki a győzelmet az Inter

Olasz labdarúgás
2025.02.22. 22:44

BL-legek: a Bruges és a Feyenoord is történelmet ír, gödörben az olaszok

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 09:14

BL: nem csak egyjátékosnyi a különbség a Milan és a Feyenoord között

Bajnokok Ligája
2025.02.18. 11:12

Kiváló mérkőzésen játszott döntetlent a Lazio a Napolival; nehezen nyert otthon a Milan

Olasz labdarúgás
2025.02.15. 22:45

A Celticnél még nem mondtak le a továbbjutásról, a Milannál is a visszavágóban bíznak

Bajnokok Ligája
2025.02.13. 08:57

Potya góllal került bajba a Milan, idegenben szerzett előnyt a Benfica

Bajnokok Ligája
2025.02.12. 23:07
Ezek is érdekelhetik