Juventus: három fiatal olasz játékos is érkezhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.13. 12:15
Helyi lapértesülés szerint az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot (Serie A) vezető Juventus három hazai futballistával erősítené meg a keretét.

A Tuttosport úgy tudja, hogy a Juve sportigazgatója, Fabio Paratici Federico Chiesát, Nicolo Barellát és Sandro Tonalit is szerződtetné.

A lap megemlíti, hogy az együttes a Milan ellen csupán egy olasz játékossal, Giorgio Chiellinivel a kezdőben állt fel, ami túl kevés egy olyan csapatnál, amely hagyományosan előszeretettel vet be hazai tehetségeket.

Ugyanakkor Chiesa Torinóba csábítása nem lenne olcsó móka, a Fiorentina a hírek szerint 60 millió eurót kér 21 éves szélsőjéért. A Cagliari 21 éves középpályását, Barellát az Inter és a Roma is vinné, míg a 18 éves Brescia-szűrő Tonali értékét még nem „lőtte be” a klubja.

A Tuttosport azt várja, hogy Massimilano Allegri felfrissített, fiatalabb és jóval „olaszabb” gárdával áll fel jövőre.

Federico Chiesát, Nicolo Barellát és Sandro Tonalit is szerződtetné.

A lap megemlíti, hogy az együttes a Milan ellen csupán egy olasz játékossal, Giorgio Chiellinivel a kezdőben állt fel, ami túl kevés egy olyan csapatnál, amely hagyományosan előszeretettel vet be hazai tehetségeket.

Ugyanakkor Chiesa Torinóba csábítása nem lenne olcsó móka, a Fiorentina a hírek szerint 60 millió eurót kér 21 éves szélsőjéért. A Cagliari 21 éves középpályását, Barellát az Inter és a Roma is vinné, míg a 18 éves Brescia-szűrő Tonali értékét még nem „lőtte be” a klubja.

A Tuttosport azt várja, hogy Massimilano Allegri felfrissített, fiatalabb és jóval „olaszabb” gárdával áll fel jövőre.

Legfrissebb hírek

Serie A: Mel Gibson is megnézte a Roma győzelmét a Verona ellen

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 16:56

Az Inter kétgólos győzelmet aratott Szardínián

Olasz labdarúgás
2025.09.27. 22:39

Súlyos sérültet jelentett be Arne Slot, aki nem büntette meg Ekitikét

Angol labdarúgás
2025.09.26. 13:21

A második félidőben felőrölte ellenfelét a Cagliari az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 20:25

Serie A: hosszabbításban szerzett góllal nyert Firenzében a Como

Olasz labdarúgás
2025.09.21. 20:21

Hiába vezetett már korán a Lecce, továbbra is nyeretlen a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.09.19. 22:48

Nyolcgólos mérkőzéssel nyitotta BL-idényét a Juventus és a Dortmund

Bajnokok Ligája
2025.09.16. 22:49

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.09.13. 22:48
Ezek is érdekelhetik