Olaszország: Ő az egyetlen, aki igazi tehetség! – Buffon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.27. 18:42
null
Gianluigi Buffon és Marco Verratti a PSG edzésén (Fotó: AFP)<br />
A francia labdarúgó-bajnokságban szereplő Paris Saint-Germain kapusa, Gianluigi Buffon nemrégiben a La Gazzetta dello Sportnak adott interjút. A 40 éves kapus elárulta, hogy szerinte jelenlegi csapattársa, Marco Verratti az egyetlen valódi tehetség Olaszországban.

 

„Marco bámulatos futballista. Ebben a pillanatban ő az egyetlen igazi tehetség Olaszországban a morálja és a játékintelligenciája miatt. Néha viszont nem érti meg magát az átlagos társakkal, és olyankor küszködik, de ez a jobb játékosoknál nem szokatlan” – majd hozzátette, hogy a PSG-nél szerencsére olyanok veszik körül, akik megértik, és megkönnyítik a dolgát az átadásoknál.

A veterán kapus az olasz válogatottra is kitért, amelyből 2017-ben bejelentette a visszavonulását, viszont márciusban még visszatért Luigi Di Biagio megbízott kapitány alatt egy mérkőzésre. Buffon elárulta, hogy a jelenlegi szövetségi kapitány, Roberto Mancini is esélyt adott volna neki a folytatásra, ám ő ezt visszautasította.

„Sajnos negyvenéves korodban már nem érzel olyan vágyat magadban, hogy mindenképpen ott szeretnél lenni. Boldog vagyok a családommal, a gyerekeimmel, és ezt el is mondtam a kapitánynak. Ő megértette és tiszteletben tartotta a gondolataimat.”

Legfrissebb hírek

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2025.07.10. 23:30

Luis Enrique: A PSG és a Real Madrid helyzetét nem lehet összehasonlítani

Klub-vb
2025.07.10. 08:12

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
2025.07.09. 23:03

Nem tudott leszállni a Real Madrid gépe, törölték a klubvilágbajnoki elődöntő előtti sajtótájékoztatót

Klub-vb
2025.07.09. 08:11

Klub-vb: a Fluminensének kémkedett a volt Chelsea-klasszis

Klub-vb
2025.07.08. 17:17

Klub-vb: a párizsiaknak kétmeccses eltiltás járt, Huijsennek csak az elődöntőt kell kihagynia

Klub-vb
2025.07.08. 13:39

Viharos klubváltása után először a PSG ellen Kylian Mbappé

Klub-vb
2025.07.08. 06:48

Párizsba beszökött az ész

Francia labdarúgás
2025.07.07. 11:31
Ezek is érdekelhetik