Roma: könnyfakasztó oka van Kluivert számválasztásának

Vágólapra másolva!
2018.08.21. 22:18
null
Kluivert szoros barátságot kötött Nourival (Fotó: Twitter)
Justin Kluivert a nyáron szerződött az Ajaxtól a Romához, amellyel öt évre szóló szerződést írt alá. A 19 esztendős holland támadó a 34-es mezszámot választotta új csapatánál, és most azt is elmondta, miért.

 

A történet minden részletének ismeretéhez vissza kell mennünk az időben, amikor Kluivert még az Ajax akadémiáján ismerkedett a labdarúgás alapjaival. Itt találkozott Abdelhak „Appie” Nourival, akivel szoros barátságot kötött. Az első csapatban egyszerre mutatkoztak be, szinte elválaszthatatlanok lettek.

Ugrunk az időben, 2017. július 8., Ausztria, Hippach, Lindenstadion. Felkészülési mérkőzés Tirolban az Ajax és a német Werder Bremen között. A 72. percig minden rendben van, ám akkor a 20 esztendős Nouri a földre roskad. Nem kel fel.

Az Ajax 34-es számú játékosát újra kellett éleszteni. A kórházban stabilizálták az állapotát, de hamarosan kiderült:Abdelhak Nouri súlyos és maradandó agykárosodást szenvedett. A hétéves kora óta a patinás amszterdami klubnál futballozó, rendkívüli tehetségnek tartott és közkedvelt fiatalember túlélte a hirtelen szívleállást, ám agykárosodása olyan mértékű volt, hogy az akkori orvosi szakvélemények szerint többé nem lesz képes járni vagy beszélni.

Bő egy év elteltével, augusztus 21-én sorra lepik el egymást a médiumok bejegyzései a Twitteren, miszerint Nouri felismerte családtagjait, akikkel, ha nehézkesen is, de gesztusokkal kommunikál.

A The Sun Nouri testvérére hivatkozva írja, hogy a fiatal futballista ugyan nem tudja mozgatni a testét, állapota azonban javul, segítséggel az ágyról már a kerekesszékébe is át tud ülni.

„A kezdetekben nem maradhattunk vele sokat. Ezek kórházi szabályok. Látogathattuk őt, aztán később az orvosok azt mondták, jót tesz neki a család jelenléte. Felismer minket, annyit vagyunk vele, amennyit csak tudunk.”

Ám nem csupán az angol lap által idézett családtag mondhatja magát Nouri testvérének.

„Ez Appie száma. Az imáim és a mezszámom is neked szólnak, testvérem, aki oly sokat tanított nekem” – írta Kluivert az Instagram-oldalán.

Legfrissebb hírek

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Hummels kiállítása pecsételte meg a Roma sorsát Bilbaóban; a döntetlen is elég volt a Laziónak a Plzen ellen

Európa-liga
2025.03.13. 20:57

A Lazio kilenc emberrel verte meg a Viktoria Plzent, nagy előnyt szerzett a Bodö/Glimt a Kl-címvédő ellen

Európa-liga
2025.03.06. 23:10

Társai kapuskesztyűvel lepték meg a kézzel nagyot mentő mezőnyjátékost

Európa-liga
2025.02.21. 16:20

Négy nemzet is két csapatot ad az El-nyolcaddöntőbe – egy helyen minden tudnivaló a folytatásról

Európa-liga
2025.02.20. 23:55

A Roma búcsúztatta a Portót az El-ben; tíz emberrel, hosszabbítás után jutott tovább az Ajax

Európa-liga
2025.02.20. 23:44

Európa-liga: tizenhat éves tinédzser bombája tette biztossá az Ajax idegenbeli győzelmét

Európa-liga
2025.02.13. 20:46

Videó: kísért a múlt, a Bournemouth szinte ugyanolyan ziccert hagyott ki a Manchester City és a Liverpool ellen

Angol labdarúgás
2025.02.02. 13:22
Ezek is érdekelhetik