Juventus: Allegrit teljesen lenyűgözte CR beilleszkedése

Vágólapra másolva!
2018.08.19. 11:26
null
Allegrinek (balra) tetszett Ronaldo az első olasz bajnokiján (Fotó: AFP)
Massimiliano Allegri, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus vezetőedzője úgy véli, csapatának „szüksége volt az emlékeztetőre”.

Mint ismert, a Juventust első bajnokiján (és egyben Cristiano Ronaldo első tétmeccsén a gárda színeiben) majdnem megtréfálta a Chievo – a „zebrák” fordulatos meccsen, nagy nehézségek árán, egy hosszabbításban esett góllal győzték le 3–2-re ellenfelüket.

A találkozó után Massimiliano Allegri elmondta, jókor jött az emlékeztető a csapatának.

„Egy kicsit elaludtunk hátul, miután az előny tudatában csökkentettük a tempót. Azt hittük, hogy már a tarsolyunkban van a három pont. Nagyszerű győzelem volt ez, és szükségünk volt arra, hogy rögtön az elején kapjunk egy kis emlékeztetőt, hogy az olasz élvonalban nincsenek könnyű összecsapások és egyáltalán nem vehetünk biztosra semmit.”

Az olasz szakember beszélt Cristiano Ronaldo bemutatkozásáról is.

„Ami erőnlétileg illeti, nagyon jól bírta. Csak hét napja készül velünk, jól teljesített. Kár, hogy nem tudott gólt szerezni. Több kísérlete is volt, ám az ellenfél kapusa mindegyiket védte. Volt emellett több nagyszerű passza is, amelyet a középpályások nem tudtak kihasználni. Teljesen lenyűgözött, ahogy beilleszkedett a csapatba, nagyon boldog volt az öltözőben, és igazából a lehetőségei is megvoltak. A meccsen az volt a probléma, hogy kiengedtünk, a fiúk elveszítették a koncentrációjukat, ezt pedig egész egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak a folytatásban.”

OLASZ SERIE A
1. FORDULÓ
Chievo–Juventus 2–3
(Stepinski 38., Giaccherini 56. – 11-esből, ill. Khedira 3., Bonucci 75., Bernardeschi 93.)

Legfrissebb hírek

„Nem futballista, hanem pénznyomtató” – a FIFA-licences ügynöknő Joao Félixről

Angol labdarúgás
2025.07.28. 18:26

Calhanoglu kibékült Lautaro Martínezzel, marad az Interben

Olasz labdarúgás
2025.07.23. 15:01

Olasz izgalmak – Cselőtei Márk publicisztikája

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 22:41

Visszatért Olaszországba az Európa-bajnok támadó – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.19. 19:20

A szurkolók megszavazták, Cristiano Ronaldo az idény legjobbja

Minden más foci
2025.07.16. 15:05

Az Al-Naszr új edzője: Ronaldo nélkül nem lennék itt…

Minden más foci
2025.07.15. 09:41

Modric az AC Milanhoz szerződött – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.14. 18:08

Visszatért korábbi klubjához Stefano Pioli – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.12. 14:36
Ezek is érdekelhetik