Lazio: koszovói-norvég középpályás érkezett Ausztriából

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.03. 16:45
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Lazio hivatalosan bejelentette, hogy szerződtette Valon Berishát a Red Bull Salzburgtól.

A Malmőben, Svédországban született, koszovói albán származású középpályás ötéves szerződést írt alá új csapatával. A mögöttünk hagyott szezonban nagyszerűen menetelt a Salzburggal az Európa-ligában, az elődöntőben végül az Olympique Marseille parancsolt megálljt az osztrák csapatnak.

Érdekesség, hogy a játékos Norvégiában nőtt fel, végigjárta az utánpótlás-válogatottak ranglétráját (ahol ilyen parádés cseleket is bemutatott), és húsz alkalommal a norvég felnőttválogatottban is pályára léphetett 2012 és 2016 között.

2016-ban Koszovó FIFA-tagállam lett, Berisha pedig úgy döntött, a koszovói nemzeti csapatot választja.ötéves szerződést írt alá új csapatával. A mögöttünk hagyott szezonban nagyszerűen menetelt a Salzburggal az Európa-ligában, az elődöntőben végül az Olympique Marseille parancsolt megálljt az osztrák csapatnak.

Érdekesség, hogy a játékos Norvégiában nőtt fel, végigjárta az utánpótlás-válogatottak ranglétráját (ahol ilyen parádés cseleket is bemutatott), és húsz alkalommal a norvég felnőttválogatottban is pályára léphetett 2012 és 2016 között.

2016-ban Koszovó FIFA-tagállam lett, Berisha pedig úgy döntött, a koszovói nemzeti csapatot választja.

S.S.Lazio on Twitter

UFFICIALE Valon #Berisha è un nuovo calciatore de #LaPrimaSquadraDellaCapitale! #WelcomeBerisha https://t.co/ZyXQatzI6b



 

Legfrissebb hírek

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
2025.08.01. 17:40

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Szoboszlai remek gólt szerzett, a Liverpool két góllal kikapott a Milantól Hongkongban

Angol labdarúgás
2025.07.26. 15:28

Calhanoglu kibékült Lautaro Martínezzel, marad az Interben

Olasz labdarúgás
2025.07.23. 15:01

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Olasz izgalmak – Cselőtei Márk publicisztikája

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 22:41

Visszatért Olaszországba az Európa-bajnok támadó – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.19. 19:20
Ezek is érdekelhetik