Roma: „Hízelgő” – a Liverpool és a Real Madrid is vinné a brazilt

Vágólapra másolva!
2018.05.01. 10:34
null
Kérdés, hogy Alisson melyik csapatnál kezdi meg a következő idényt (Fotó: AFP)
A Roma BL-menetelésének egyik alappillére a brazil Alisson, akinek remek teljesítménye több európai élcsapatnak, többek között a Liverpoolnak és a Real Madridnak is szemet szúrt. A 25 esztendős kapus elmondta, hogy hízelgőnek tartja a két sztárcsapat érdeklődését, ám ő most kizárólag a jelenre koncentrál.

 

„Nem tudom, mi fog történni – mondta Alisson a La Gazzetta dello Sportnak. – Logikus, hogy jólesik az érdeklődés, de ez nem szükséglet számomra, tisztában vagyok az értékemmel – nem pénzben mérve, hanem játékosként. Tudom, hogy mit adhatok a csapatnak, de most kizárólag a jelenre fordítom a figyelmemet. Bármi is vár rám, az csak később derül ki. Most itt vagyok, arra koncentrálok, hogy jól teljesítsek. Amikor még az Internacional játékosa voltam, de már tárgyaltam a Romával, akkor is a teljesítmény volt a legfontosabb.”

Roberto Negrisolo, a Roma volt kapusedzője által a „kapusok Messijének” nevezett Alisson – aki iránt a Liverpool és a Real Madrid mellett a Paris Saint-Germain is érdeklődik – 2016 nyarán 8 millió euróért cserébe szerződött a Romához a brazil Internacionaltól.

Amennyiben a nyáron valamelyik klub megkísérli szerződtetni Alissont, úgy mélyen a zsebébe kell nyúlnia, mert a Roma 70 millió euróra árazta be az Európa egyik legjobb kapusaként számon tartott futballistát. Korábban még sohasem fizettek ennyit kapusért, így bőven benne van a pakliban, hogy a brazil kapus világrekordot jelentő összegért vált klubot (a jelenlegi csúcsot Gianluigi Buffon tartja, akiért 2001-ben 53 millió eurót fizetett a Juventus).

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Szeleczki Lilla győzelmével kezdődött a világbajnokság

Ökölvívás
2025.09.04. 13:06

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Mestermunka volt! Szoboszlai elképesztő szabadrúgásgóljával a Liverpool legyőzte az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.08.31. 19:28
Ezek is érdekelhetik