Juventus: megegyeztek Moratával a fizetéséről – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.07. 17:03
Olasz lapértesülés szerint a Serie A-ban szereplő Juventus megegyezett Álvaro Moratával a játékos fizetéséről.

Mint ismert, az olasz bajnoki címvédő helyi lapok szerint gőzerővel azon ügyködik, hogy visszacsábítsa a keretébe a Chelsea spanyol támadóját.

Morata korábban két évig erősítette a Juvét, de 2016 nyarán a Real Madrid érvényesítette a visszavásárlási záradékát.

Tavaly nyáron aztán a királyi gárda eladta Moratát a Chelsea-nek, ám a 25 éves csatár a jó kezdés után visszaesett a Premier League-ben – 2018-ban eddig egy bajnoki gólt szerzett (valamint az FA-kupában volt kétszer eredményes).

A Rai Sport szerint megszületett az egyezség a Juventus és a játékos képviselői között, Morata a hírek szerint abba is hajlandó belemenni, hogy fizetése csökkenjen, csak hogy a Juventushoz igazoljon.

A korábbi Real-játékos 9 millió eurót keres éves szinten a Chelsea-nél, a Juve legjobban fizetett játékosa Gonzalo Higuaín a maga 7.5 millió eurós bérével.

A londoniak a hírek szerint a tavaly kifizetett 66 millió eurós vételár környéki ajánlatot szeretnének kapni, de megoldás lehet Morata két évre történő kölcsönvétele is.visszacsábítsa a keretébe a Chelsea spanyol támadóját.

Morata korábban két évig erősítette a Juvét, de 2016 nyarán a Real Madrid érvényesítette a visszavásárlási záradékát.

Tavaly nyáron aztán a királyi gárda eladta Moratát a Chelsea-nek, ám a 25 éves csatár a jó kezdés után visszaesett a Premier League-ben – 2018-ban eddig egy bajnoki gólt szerzett (valamint az FA-kupában volt kétszer eredményes).

A Rai Sport szerint megszületett az egyezség a Juventus és a játékos képviselői között, Morata a hírek szerint abba is hajlandó belemenni, hogy fizetése csökkenjen, csak hogy a Juventushoz igazoljon.

A korábbi Real-játékos 9 millió eurót keres éves szinten a Chelsea-nél, a Juve legjobban fizetett játékosa Gonzalo Higuaín a maga 7.5 millió eurós bérével.

A londoniak a hírek szerint a tavaly kifizetett 66 millió eurós vételár környéki ajánlatot szeretnének kapni, de megoldás lehet Morata két évre történő kölcsönvétele is.

Legfrissebb hírek

A Tottenhamé a világ egyik legértékesebb kerete, és hol van még a nyár vége?

Angol labdarúgás
1 perce

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

A negyedmilliárd eurós bevétel ellenére ragaszkodnak a régi recepthez a „gyógyszergyáriak”

Német labdarúgás
2025.08.13. 13:22

A Como bejelentette az Európa-bajnok csatár érkezését

Olasz labdarúgás
2025.08.12. 20:09

Nem a legszebb napjait éli, de vígan lubickol a mercatóban az „Öreg Hölgy”

Olasz labdarúgás
2025.08.12. 17:35

Christopher Nkunku visszatérhet az RB Leipzighez

Angol labdarúgás
2025.08.12. 11:09

A PSG egyre határozottabban próbál megszabadulni Donnarummától

Francia labdarúgás
2025.08.12. 08:27
Ezek is érdekelhetik