Labdarúgás: Pirlo döntött a búcsúmérkőzése helyszínéről

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.20. 21:45
null
Már sokan igent mondtak Andrea Pirlónak
Május 21-én, Milánóban lesz a 116-szoros olasz válogatott labdarúgó, Andrea Pirlo búcsúmérkőzése.

 

 

„Én választottam a San Siro Stadiont, mert Milánóban játszottam a legtöbbet, és külföldről könnyen elérhető. A meghívottak közül már sokan jelezték a részvételüket” – nyilatkozott a középpályás, aki május 19-én lesz 39 éves.

Pirlo 1995 és 2017 között a Brescia, az Internazionale, a Reggina, az AC Milan, a Juventus, végül a New York City FC csapatát erősítette. Pályafutása során többek között hatszor nyert olasz bajnokságot és kétszer Bajnokok Ligáját. A visszavonulását novemberben jelentette be.

Az olasz válogatottban 116 mérkőzésen szerepelt, legnagyobb sikere a 2006-os világbajnoki cím, ráadásul akkor őt választották a döntő legjobbjának.

Pirlo hozzátette, hogy örömmel megosztja a pünkösdhétfői búcsúmeccsét a Juventus kapusával, a 40 éves Gianluigi Buffonnal, aki nemrégiben azt mondta, hamarosan dönt a jövőjéről.

 

Legfrissebb hírek

Serie A: Mel Gibson is megnézte a Roma győzelmét a Verona ellen

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 16:56

A Genoa és a Torino is továbbjutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.09.25. 22:56

A Milan egykapuzva ejtette ki a Leccét az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 22:55

Az AC Milan és az Inter megállapodást kötött az új stadionról

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 16:56

Elsírta magát a római derbi főhőse a győztes gól után

Olasz labdarúgás
2025.09.22. 10:11

Az Inter és a Milan megvette a San Sirót, felújítás 2031-ig

Olasz labdarúgás
2025.09.17. 11:58

Jó az öreg a háznál: a 40 éves Modric góljával nyert a Milan a Bologna ellen

Olasz labdarúgás
2025.09.14. 22:48

A Nagy Ádámmal felálló Spezia tizenegyespárbajban jutott tovább az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.08.18. 20:44
Ezek is érdekelhetik