Juventus: A rajongóink túl negatívak – Allegri

Vágólapra másolva!
2017.12.06. 13:49
null
Allegri a Juve-szurkolók támogatását kéri (Fotó: AFP)
Massimiliano Allegri, a Juventus edzője szeretné, ha a klub rajongói túltennék magukat a tavalyi Bajnokok Ligája-vereségen, és inkább hozzásegítenék a csapatot ahhoz, hogy ismét eljusson a BL-döntőbe. Az olasz tréner emellett Paulo Dybala gólszegény teljesítményére is kitért.

 

Ez az idény nagyszerűen kezdődött Paulo Dybala számára, az első hat bajnoki után tíz gólnál járt, később viszont egyre kevésbé volt eredményes, az azóta lejátszott kilenc Serie A-találkozón csupán kétszer talált kapuba.

A Bajnokok Ligájában ennél is nehezebb helyzetben van az argentin támadó: a csoportkör hat mérkőzésén egy gólt sem sikerült szereznie. A Juve edzője, Massimiliano Allegri elárulta, mi lehet a gond Dybalával, és egy kis tanáccsal is ellátta a játékosát.

„Ez csak egy azok közül az időszakok közül, amikor a dolgok nem mennek olyan jól neki – vélekedik a tréner. – Történt ilyen tavaly is, szóval most csak nyugodtnak kell lennie, és visszatérni oda, amikor minden egyszerűen ment.”

Ami a Bajnokok Ligája-szereplést illeti, az elmúlt három évben kétszer is sikerült egészen a döntőig jutnia a Juvének, a végső győzelem azonban egyszer sem jött össze. Tavaly ráadásul három góllal maradt alul a Real Madriddal szemben. Allegri szerint a rajongóik még mindig nem tették túl magukat ezen, pedig a csapatnak a lehető legtöbb támogatásra van szüksége ahhoz, hogy az idén is játszhasson a legrangosabb nemzetközi sorozat döntőjében.

„A rajongóink túl negatívak, és még mindig az elveszített döntőre gondolnak. Koncentráljunk inkább arra, hogy ismét eljussunk odáig, hiszen nem könnyű a fináléig menetelni a Bajnokok Ligájában, ezért pozitívabbnak kell lennünk” – szögezte le Allegri.

Legfrissebb hírek

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
3 órája

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
21 órája

Örök Város, örök reménykedés?

Olasz labdarúgás
21 órája

Kihagyja a bajnoki rajtot a Milan sztárja

Olasz labdarúgás
2025.08.19. 15:24

Weisz Árpád a legsikeresebb edzők között a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.19. 13:34

A Parma Balogh Botond nélkül jutott tovább az Olasz Kupában; könnyedén ment tovább a Milan

Olasz labdarúgás
2025.08.17. 23:10

OLASZ SERIE A 2025–2026, MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Olasz labdarúgás
2025.08.14. 13:23

Megvolt a szokásos drukkerroham, alig 50 percig tartott a Juventus ünnepi meccse

Olasz labdarúgás
2025.08.13. 21:40
Ezek is érdekelhetik