Olaszország: menesztették Venturát a válogatott éléről

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2017.11.15. 18:37
null
Venturát (jobbra) elsöpörte a népharag (Fotó: AFP)
Az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) hivatalosan bejelentette, hogy menesztette Gian Piero Venturát, a válogatott szövetségi kapitányát, miután a svédek elleni pótselejtezőn nem sikerült kiharcolni a világbajnoki részvételt.

 

Mint ismert, az olasz válogatott 1958 óta először nem vívta ki a vb-kvalifikációt, miután a pótselejtezőn összesítésben 1–0-ra alulmaradt Svédországgal szemben.

A visszavágó után Gian Piero Ventura szövetségi kapitány nem beszélt az olasz újságírókkal, és „eltűnt” jó egy órára. A Sky úgy tudta, a 69 esztendős edző benyújtotta a szövetségnek a lemondását a súlyos kudarcot követően.

Mindenki Ventura lemondását várta, így aztán igencsak megdöbbentek a sajtó képviselői (és a szurkolók), amikor a tréner éjfél körül végre az újságírók elé állt – és nem köszönt le. A szövetség azonban szerdára válságülést hívott össze, amelynek nyomán menesztették Venturát.

„Első napirendi pontként Carlo Tavecchio szövetségi elnök közölte a squadra azzurra irányításával kapcsolatos döntést, miszerint mától nem Gian Piero Ventura a nemzeti csapat szövetségi kapitánya" – olvasható a FIGC közleményében a mai tanácskozásról.

Lehetséges utódjaként az olasz sportsajtóban Carlo Ancelottit, Antonio Contét, Massimiliano Allegrit és Roberto Mancinit is emlegetik.

Számos olasz lap, valamint az ország olimpiai bizottságának elnöke lemondásra szólította fel Tavecchiót, de az FIGC szerdai közleménye szerint ő a posztján marad.

Erre Damiano Tommasi, az olasz játékos-szakszervezet vezetője úgy reagált, hogy elhagyta a római találkozó helyszínét.

„Az olasz labdarúgás problémái nem oldhatók meg csupán a válogatott edzőjének kirúgásával. Úgy véljük, el kell indítanunk az újjáépítési folyamatot, és ehhez tisztújításra van szükség. Máskülönben továbbra is ugyanazt a minestronét kevergetjük, ami már sokak számára emészthetetlen” – nyilatkozta.

Legfrissebb hírek

Angyalok szárnyán – A Francesco Acerbi-portré

Képes Sport
2025.05.21. 13:04

Serie A: nem lesz leállás a téli ünnepi időszakban

Olasz labdarúgás
2025.05.19. 15:29

Véget vetett a Roma veretlenségének, biztosan dobogós és BL-induló az Atalanta

Olasz labdarúgás
2025.05.12. 22:40

Halálra késelték az Atalanta egyik szurkolóját

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 17:41

Politano és Lukaku góljaira csak Jovics válaszolt, a Napoli nyerte a Milan elleni rangadót

Olasz labdarúgás
2025.03.30. 22:47

Haalandék jöttek, láttak s négy gólt lőttek Izraelnek Debrecenben

Foci vb 2026
2025.03.25. 22:55

Döbbenetes rövidzárlat után kaptak gólt az olaszok – videó

Minden más foci
2025.03.23. 21:46

Osimhen duplázott, Ghána gálázott, Szalah győzelemre vezette Egyiptomot

Foci vb 2026
2025.03.21. 23:58
Ezek is érdekelhetik