Milan: „Már nem kell sok helyzet” – a bajnoki gól nélküli 38 milliós támadó

Vágólapra másolva!
2017.11.03. 17:19
A nyáron mintegy 200 millió euróból megerősített Milan egyik legnagyobb vétele André Silva volt, a portugál válogatott támadó 38 millióért érkezett a Portótól. És még egy gólt sem szerzett a Serie A-ban.

Ez persze nem jelenti, hogy kudarcot vallott volna eddig a klubnál, hiszen az Európa-ligában a selejtezőkkel együtt például nyolc mérkőzésen hat gól és egy gólpassz a mérlege – viszont ettől függetlenül tény, hogy a bajnokságban hat meccsen (322 perc alatt) még egyszer sem tudott betalálni.

„A Milanhoz szerződés? Amikor az ügynökömet megkeresték, nagyon boldog voltam, nem számítottam rá – mondta az átigazolásával kapcsolatban André Silva. – Rögvest elfogadtam az ajánlatot.”

„Fontos számomra, hogy elkezdjem termelni a gólokat a Serie A-ban, és hogy minél több helyzetem legyen, ugyanakkor biztos vagyok benne, már nem kell sok helyzet ahhoz, hogy megtörjön a jég” – tette hozzá a 22 éves támadó.

André Silva kifejtette, nem hasonlítaná magát senkihez, ő igyekszik saját maga lenni, a korábbi Milan-játékosokat illetően pedig Pippo Inzaghi, Andrij Sevcsenko és Rui Costa játékát kedvelte különösképpen. Továbbá mindegy számára, hogy egyedül csatárként szerepel, vagy egy előretolt ék mögött visszavont szerepkörben, a legfontosabb, hogy játsszon.

André Silvát jelenlegi társairól is faggatták.

„A legviccesebb csapattársam Antonelli. Donnarumma? Jó, de én jobb vagyok. Kedvenc csapatom? A Milan! A San Siro? Különleges hangulata van, amit már a kispadon is érez az ember. A futballon kívül szeretem feltérképezni a várost, ugyanakkor otthon is jól elvagyok egy PlayStationnel”
– mondta.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

EURÓPA-LIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-liga
2025.09.04. 11:50

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08
Ezek is érdekelhetik