Juve: Allegri csak a videobírót akarta kritizálni – ez lett belőle

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.07. 16:37
Massimiliano Allegri, a Juventus edzője a videobíró alkalmazásáról szerette volna kifejezni a nemtetszését, ám mindezt úgy tette, hogy egy másik sportágat, a baseballt hozta fel negatív példaként. Ezt az említett sportág szövetségének elnöke nem hagyta szó nélkül.

Többször is előkerült a videobíró a múlt vasárnapi, 2–2-es döntetlennel végződő Atalanta–Juventus bajnoki találkozón, és ennek a vendégek látták kárát. Nem csoda tehát, hogy Massimiliano Allegri a meccset követően kemény kritikákkal illette az idei szezon elején bevezetett rendszert.2–2-es döntetlennel végződő Atalanta–Juventus bajnoki találkozón, és ennek a vendégek látták kárát. Nem csoda tehát, hogy Massimiliano Allegri a meccset követően kemény kritikákkal illette az idei szezon elején bevezetett rendszert.

„Ettől olyan lesz a futball, mint a baseball az Egyesült Államokban, ahol folyamatosan megszakítják a játékot. Majd ülünk a pálya szélén és mogyorót eszünk, amíg éjfélkor végre véget ér a meccs” – nyilatkozta a Juventus edzője.

Kritikája nem maradt válasz nélkül, ám ahelyett, hogy mondjuk az Olasz Labdarúgó-szövetség reagált volna Allegri meglátására, a baseball nemzeti szövetségének elnöke, Andrea Marcon címzett nyílt levelet sportszakember-kollégájához.

„Ez szégyen, hiszen Allegri Livornóból származik, ahol nagy hagyománya van a sportágunknak, ráadásul itt volt az első baseballmeccs Olaszországban, még 1884-ben – írta a levélben Marcon. – Viszont szeretném meghívni őt az egyik meccsünkre. Lehet, hogy nem tetszik majd neki, de valami érdekeset biztosan talál benne.”

Még mielőtt azt hihetnénk, hogy az elnököt ennél jobban nem is lehetett volna megsérteni, nyílt levele végén utóiratként megjegyezte: „Majd hozok neki mogyorót!”

Legfrissebb hírek

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

A Transfermarkt szerint Bősze Levente a Comóhoz igazolt

Légiósok
2025.09.02. 00:36

Baseball: sporttörténelmi szerződés, magyar tehetséget igazolt a San Diego Padres

Amerikai sportok
2025.08.25. 12:02

A Juventus két góllal győzte le a Balogh Botond nélküli Parmát

Olasz labdarúgás
2025.08.24. 22:41

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 10:39

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.08.21. 12:05

Weisz Árpád a legsikeresebb edzők között a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.19. 13:34

A Parma Balogh Botond nélkül jutott tovább az Olasz Kupában; könnyedén ment tovább a Milan

Olasz labdarúgás
2025.08.17. 23:10
Ezek is érdekelhetik