Olaszország: 2020-ig hosszabbított a szövetségi kapitány

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.08.09. 19:14
Giampiero Ventura, az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya két évvel, a 2020-as Európa-bajnokságig meghosszabbította szerződését.

A megállapodás megújítását Carlo Tavecchio, az itáliai sportági szövetség (FIGC) elnöke jelentette be szerdán.

A szakvezető azt mondta, hármas célja van: együttesével kijusson a 2018-as oroszországi világbajnokságra, csapata okozzon meglepetést a vb-n és a „favoritok között” jegyezzék őket a 2020-as Eb-n.

A 69 éves Ventura tavaly nyáron lett szövetségi kapitány. Elődje, Antonio Conte már a franciaországi Európa-bajnokság előtt bejelentette, hogy a tornát követően távozik, és a londoni Chelsea menedzsere lesz. Az olaszok a negyeddöntőben búcsúztak a kontinensviadaltól, miután 1–1-es döntetlent játszottak a világbajnok németekkel, majd elveszítették a tizenegyespárbajt.

Ventura csapata Izraellel, Spanyolországgal, Albániával, Macedóniával és Liechtensteinnel szerepel azonos csoportban a 2018-as oroszországi világbajnokság selejtezősorozatában. Jelenleg a második helyen áll a spanyol együttes mögött, de csak gólkülönbséggel szorul mögé.

Legfrissebb hírek

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:11

Szerződést hosszabbított csapatkapitányával a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 20:46

Erste Liga: hosszabbított KHL-bajnokával a DEAC

Jégkorong
2025.07.17. 10:03

Hosszabbított házi gólkirályával az ETO FC Győr

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 17:45

Santi Cazorla 40 évesen is folytatja, új szerződést írt alá

Spanyol labdarúgás
2025.07.13. 07:54

Erre ki számított? Nico Williams 2035-ig szerződést hosszabbított

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 11:08

Roberto Baggio: Az elveszített vb-döntő után meg akartam halni

Olasz labdarúgás
2025.07.02. 17:12

Két játékosával hosszabbított, albán védőjétől viszont elköszönt az ETO FC

Labdarúgó NB I
2025.07.01. 10:08
Ezek is érdekelhetik