Milan: „A hab még hiányzik a tortáról” – újabb sztár érkezik?

Vágólapra másolva!
2017.07.21. 15:02
Marco Fassone, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Milan ügyvezető igazgatója még egy sztárigazolást tervez a nyáron a piros-feketék keretének további megerősítése érdekében.

A néhány hónapja tulajdonosváltáson áteső Milan eddig elképesztő átigazolási szezont produkál, hiszen szerződtette Fabio Borinit, Antonio Donnarummát, Franck Kessiét, Mateo Musacchiót, Ricardo Rodríguezt, Hakan Calhanoglut, Andrea Contit, André Silvát, Leonardo Bonuccit és Lucas Bigliát, emellett szerződést hosszabbított a csodagyereknek kikiáltott Gianluigi Donnarumma kapussal is.

A jelek szerint azonban a piros-feketék még nem végeztek, Marco Fassone, az olasz csapat ügyvezető igazgatója legalábbis egy sztár leigazolását tervezi.

„Mondjuk úgy, hogy ismét belevágtunk valamibe, dolgozunk az ügyön – mondta Fassone sokat sejtetően a La Gazzetta dello Sportnak. – Mindenesetre nem sietünk, valamint attól is függ a folytatás, hogyan tudjuk értékesíteni a játékosainkat. Rendkívül jó a jelenlegi keretünk, azonban a »hab még hiányzik a tortáról«. Egy kiváló futballista, egy sztár szerződtetéséről beszélek.”

„Minden vásárlást a megfelelő összegért kell lebonyolítanunk. Hogy Andrea Belotti, Pierre-Emerick Aubameyang vagy Nikola Kalinic a kiszemelt? Ki tudja, lehet, hogy más, egy Mr. X…”

„Több játékos is volt egyébként, akinek a megszerzéséhez közül jártunk, ám végül nem sikerült a transzfer. Ilyen például Sead Kolasinac (ő az Arsenalhoz ment – a szerző). Időnként akadtak bosszantó pillanatok, ám sosem álltunk meg, folytattuk tovább.”

Legfrissebb hírek

Modric az AC Milanhoz szerződött – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.14. 18:08

Visszatért korábbi klubjához Stefano Pioli – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.12. 14:36

Ausztráliában rendeznének olasz bajnoki mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.07.11. 08:29

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
2025.07.10. 18:11

39 évesen tért vissza az olasz élvonalba Edin Dzeko – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.10. 15:02

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Roberto Baggio: Az elveszített vb-döntő után meg akartam halni

Olasz labdarúgás
2025.07.02. 17:12

Gilardino vette át Filippo Inzaghi helyét a Pisa kispadján – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.26. 19:59
Ezek is érdekelhetik