Serie A: fél évszázad nyomorúság és két csőd után az élvonalban

A klubot 1907-ben egy szalézi pap, Pietro Acerbis alapította Circolo Ars et Labor néven. Talán éppen a bencések híres jelmondata, az Ora et Labora (Imádkozz és dolgozz) hatott rá annyira, hogy egyfajta vallási-kulturális indíttatásból a „Művészet és Munka” kifejezést választotta.

Igaz, a sportot kezdetben csak az atlétika és a kerékpározás képviselte, 1913-ban alakult meg a labdarúgó-szakosztály, ez hozta magával a Società Polisportiva Ars et Labor névváltozást. A SPAL rövidítést először 1919. június 16-án, egy Triestina elleni hazai mérkőzésen használták.

A csapat 1920–1925, majd 1951–64 és 1965–68 között 21 szezont töltött az első osztályban (Prima Categoria, Prima Divisione, majd Serie A). A legjobb eredménye egy 5. hely volt (1959–60), az Olasz Kupában pedig 1962-ben a döntőig jutott, de ott 2:1-re kikapott a másodosztályú Napolitól.

Eddigi utolsó élvonalbeli mérkőzését 1968. május 12-én vívta, éppen hazai pályán, ahol 1:0-s vereséget szenvedett a Juventustól. A vendégek gólját az egyszeres olasz válogatott Gianfranco Zigoni szerezte, akinek egyik fia, Gianmarco jelenleg éppen a SPAL játékosa.

Két csőd után irány az élvonal

A kiesés annyira megtépázta a csapatot, hogy egy idénnyel később újabb osztályt zuhant, és onnantól kezdve a második és negyedik vonal között ingázott.

A csapat 2004–2005-ben Massimiliano Allegri vezetésével a harmadosztály B-csoportjában a 9. helyen zárt, a vezetőség azonban nem tudott megbirkózni a pénzügyi nehézségekkel, és úgy tűnt, csőd miatt megszűnik a klub. Szerencsére addigra életbe lépett a Lodo Petrucci, egy rendelet, amely az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) akkor elnökéről, Gianni Petrucciról kapta a nevét, és amely engedélyezte, hogy egy megszűnő klub közvetlen utódja egy osztállyal alacsonyabb ligában indulhasson.

A klub élt ezzel, és SPAL 1907 néven a negyedosztályban folytatta. 2012-ben jött az újabb csőd, az olasz szövetség a Serie D-be száműzte, amelyben a 7. helyet szerezte meg. Hogy mégis egy osztállyal feljebb léphetett, azt a Colombarini családnak köszönhette: az új tulajdonos révén a SPAL és a negyedosztályú Giacomense egyesült, és SPAL 2013 néven folytatta tovább. A csapat a 2013–2014-es kiírásban a hatodik helyen zárt, feljutott a harmadosztályba, tavaly pedig a Serie B-be.

A biztos bennmaradás helyett aztán folytatódott a szédületes menetelés, és áprilisra kézzel fogható közelségbe került a feljutás. Csakhogy egy ötmérkőzéses győzelmi sorozat után jött két 0–0-s döntetlen a Spezia, majd a Pro Vercelli ellen, szombaton pedig a Ternana otthonában hiába szerzett vezetést a 12. percben Mirco Antenucci találatával (a csatárnak ez volt a szezonbeli 18. gólja), Stefano Pettinari duplájával a hazaiak 2–1-re fordítottak. Hogy mégis a SPAL örülhetett, ahhoz kellett a Frosinone botlása is: a 3. helyen álló nagy rivális a 93. percben kapott góllal kapott ki 2–1-re a Benevento vendégeként, így eldőlt, hogy nem érheti már utol vetélytársát.

Mint egy tündérmese

A nagy változáshoz kellett Walter Mattioli is, aki valószínűleg az első olyan klubelnök, aki a negyedik ligából a Serie A-ba vezette csapatát. Az üzletember 25 évig állt a Giacomense csapatának élén – különösebb eredmény nélkül. Azzal viszont, hogy korábbi játékosát, Davide Vagnatit kinevezte sportigazgatónak, a Colombarini család pedig jelentős beruházásokkal stabilizálta a helyzetet, a legnagyobb álma valósult meg.

„Hét év alatt kétszer is csődbe ment a SPAL, úgy tűnt, nincs más kiút, mint a végleges felszámolás. Aztán jött Francesco és Simone Colombarini, apa és fia, akik lerakták egy új klub alapjait. Akkor megesküdtünk egymásnak, hogy nem lesznek többet pénzügyi problémák, nem lesznek botrányok, nincs több nyomorúság. Soha többé” – nyilatkozta Mattioli tavaly novemberben a Corriere dello Sportnak.

„Még mindig hitetlenkedem. A SPAL névre minden ajtó kinyílik, most már Ferrara megyén kívül is. Olyan ez az egész, mint egy tündérmese.”

Támadófelfogással a Serie A-ba

Az edző 2014 decemberében Leonardo Semplici lett, aki a legnagyobb sikereit a Fiorentina utánpótlásában érte el. Csapatával 2013–2014-ben elődöntős volt a Primaverában, olyan játékosokat indított el a Serie A és a válogatottság felé vezető úton, mint Federico Bernardeschi, Federico Chiesa vagy a svájci Haris Seferovic.

Sempliciről azt tartják, rendkívül taktikus és sokrétű tréner, aki pályafutása elején a 4–3–3-as és a 4–3–1–2-es játékrendszert favorizálta, a SPAL-nál azonban már inkább a monacói Leonardo Jardim által is használt támadófelfogású 4–4–2-es (vagy 3–5–2-ös) formációt alkalmazta. Az olasz sajtó szerint több csapat is szívesen látta volna a kispadján, de a klub hivatalos honlapján hétfőn megjelenő hír szerint 2019 nyaráig meghosszabbította a szerződését.

A csapat egységes, és mindenki ugyanazt a nyelvet beszéli – ezt könnyű volt elérni, a ferrarai együttes ugyanis az egyetlen a Serie B-ben, amely légiós nélkül állt fel. És tehetségekben nincsen hiány, a 19 éves kapus, Alex Meret az ötvenes évek óta az első olyan játékosa a klubnak, aki meghívást kapott a válogatott keretbe.

Szép jövő előtt áll a két középső védő, az utánpótlás-válogatott Francesco Vicari, illetve a Torinótól kölcsönkapott Kevin Bonifazi, de a legnagyobb sztárnak a 23 éves középpályást, Manuel Lazzarit tartják. A rutin sem hiányzik, a szezon egyik legnagyobb fogása a Leeds Unitedtől hazacsábított 32 éves Mirco Antenucci lett, aki 18 gólt számlál, míg a januárban igazolt 35 éves Sergio Floccari hétszer volt eddig eredményes.

Nagy kérdés, mi lesz a csapat stadionjával: a klub legnevesebb elnökéről elnevezett Stadio Paolo Mazza jelenleg 8500 fő befogadására alkalmas, a tervek szerint a két főoldali lelátó felújításával talán élvonalra alkalmassá tudják tenni az augusztusi szezonkezdésre.

Capello és Allegri is ott kezdte

Ha egy átlagszurkolót – nem SPAL-fanatikust – megkérdezünk, ismer-e valakit a klub történetéből, valószínűleg nemmel felelne. Pedig játékosként és edzőként is akadtak olyan hírességek, akikre büszke lehet Ferrara városa.

Megfordult a csapatban egykoron Ottavio Bugatti (1951–1953), aki később az Interrel kétszeres bajnok és kétszeres BEK-győztes lett, Osvaldo Bagnoli (1964–1967), aki edzőként a Hellas Veronát vezette bajnoki aranyéremig (1984–85) vagy Ottavio Bianchi (1975–77), akinek irányítása alatt a Napoli a fénykorát élte 1986 és 1989 között.

Alberto Bigon (1967–1969) játékosként a Milannal nyert bajnokságot (1978–79) és KEK-et (1972–73), edzőként a Napolival folytatta Bianchi sikertörténetét. De játszott a SPAL-ban Fabio Capello, aki első klubjában 1964–1967 között 49 mérkőzésen három gólt szerzett, illetve az Udinesét jelenleg vezető Luigi Delneri (1968–1972).

De nem kell szégyenkeznie az edzői poszton sem: Angelo Alessio (2008) jelenleg a Chelsea másodedzője, a már említett Allegri (2004–2005) a Juventusszal érhet fel Európa csúcsára, Gianni De Biasi (1997–1999) albán szövetségi kapitányként alkotott maradandót a tavalyi Eb-részvétellel, de még a korábbi Barcelona- és Inter-legenda, Aranylabdát és Európa-bajnokságot nyerő Luis Suárez is ült 1975–1976-ban a csapat kispadján. Ismerős lehet Aldo Dolcetti neve is, a Honvéd és a Siófok egykori trénere 2008–2009-ben irányította a SPAL-t.