Serie A: több mint húsz klub vinné az Atalanta játékosát

Vágólapra másolva!
2017.03.23. 12:34
Európai klubok sora szeretné elcsábítani a 2016–2017-es Serie A-szezon egyik nagy felfedezettjét, az Atalantában futballozó Franck Kessiét. Erről a futballista ügynöke, George Atangana számolt be.

A Milant és a Fiorentinát is megelőző Atalanta jelenleg a hatodik helyen áll az olasz élvonalban. A sikeres idényben kulcsszerepet játszik a mindössze 20 esztendős Franck Kessié, akit kis túlzással egész Európa átigazolna – legalábbis a középpályás ügynöke, George Atangana szerint.

„Legalább húsz klub érdeklődik Kessié iránt, beleértve Európa legjobbjait – mondta Atangana, aki a Napolira külön kitért. – Nem beszéltünk még Aurelio De Laurentiisszel (a Napoli elnöke – a szerző), majd júniusban térünk vissza az átigazolási időszakra. A Napoli vonzó klub, nagyszerű edzője van Maurizio Sarri személyében. Kessié ára? Bárki is akarja megszerezni, rengeteg pénzt kell rá áldoznia.”

Az angol gigászok érdeklődéséről már korábban beszámoltunk, de gyakorlatilag nincs olyan európai élcsapat, amelyet ne hoztak volna szóba az elefántcsontparti játékossal.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
2025.07.26. 23:27

Egy korszak véget ér? Új stadion építését tervezi a Napoli – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.26. 19:47

Calhanoglu kibékült Lautaro Martínezzel, marad az Interben

Olasz labdarúgás
2025.07.23. 15:01

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Olasz izgalmak – Cselőtei Márk publicisztikája

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 22:41

Visszatért Olaszországba az Európa-bajnok támadó – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.19. 19:20

De Bruyne Maradonáról: „Én más játékos vagyok, a magam útját járom”

Olasz labdarúgás
2025.07.19. 18:22

Modric az AC Milanhoz szerződött – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.14. 18:08
Ezek is érdekelhetik