Serie A: mindhárom pontot otthon tartotta a Napoli

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.07. 22:49
null
A Napoli nagy nehezen legyűrte a Sampdoriát (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság harmadik helyezettje, a Napoli 2–1-re legyőzte a Sampdoriát. A vendégek a 61. perctől emberhátrányban játszottak, miután Matías Silvestre-t kiállította a játékvezető.

 

A Napoli a Sampdoriát fogadta az olasz bajnokság 19. fordulójában. Nem volt túl eseménydús az első félidő: a nápolyiak mindössze öt alkalommal próbálkoztak lövéssel, a jelenlegi szezonban, hazai találkozókat tekintve ez a legalacsonyabb szám részükről.

Harminc percet kellett várni az első találatra: a vendégek akciójának végén a Napoli játékosa, Elseid Hysaj olyan szerencsétlenül ért labdához, hogy az a saját kapujába jutott: 0–1!

A második játékrészben sem élénkült meg jelentősen a találkozó, nem záporoztak a lövések – a 61. percben azonban Silvestre-t a kiállították, a Napolinak pedig sikerült betalálnia: a 77. percben Manolo Gabbiadini szép támadás végén megszerezte az egyenlítő gólt – 1–1!

A hátralévő játékidőben a hazaiak mindent egy lapra feltéve támadtak, és a 95. percben Lorenzo Tonelli révén a győztes gólt is megszerezték (2–1).

OLASZ SERIE A
19. FORDULÓ

Napoli–Sampdoria 2–1 (Gabbiadini 77., Tonelli 95., ill. Hysaj 30. – öngól)
Empoli–Palermo 1–0 (Maccarone 78. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 17 14 3 36–14 +22 42
2. Roma 18 12 2 4 39–18 +21 38
3. Napoli 19 11 5 3 42–22 +20 38
4. Lazio 18 10 4 4 32–21 +11 34
5. Milan 17 10 3 4 27–20 +7 33
6. Atalanta 18 10 2 6 27–21 +6 32
7. Internazionale 18 9 3 6 28–21 +7 30
8. Torino 18 8 4 6 36–27 +9 28
9. Fiorentina 18 7 6 5 28–24 +4 27
10. Udinese 18 7 4 7 24–24 0 25
11. Chievo 18 7 4 7 19–20 –1 25
12. Genoa 18 6 5 7 21–22 –1 23
13. Cagliari 18 7 2 9 27–42 –15 23
14. Sampdoria 19 5 6 8 21–26 –5 21
15. Bologna 17 5 5 7 17–22 –5 20
16. Sassuolo 18 5 3 10 24–32 –8 18
17. Empoli 19 4 5 10 11–26 –15 17
18. Palermo 19 2 4 13 16–36 –20 10
19. Crotone 17 2 3 12 14–32 –18 9
20. Pescara 18 1 6 11 14–33 –19 9

 

Legfrissebb hírek

A BL-szereplés kivívásától függhet Igor Tudor sorsa a Juventusnál – sajtóhír

Olasz labdarúgás
4 órája

Serie A: unalmas döntetlent játszott Bolognában a Juventus

Olasz labdarúgás
17 órája

A Pisa 34 év után tért vissza az olasz élvonalba

Olasz labdarúgás
18 órája

Dovbik fejese döntött, a Roma legyőzte a Fiorentinát

Olasz labdarúgás
20 órája

Halálra késelték az Atalanta egyik szurkolóját

Olasz labdarúgás
23 órája

Serie A: Dia gyors góljával győzött a Lazio Empoliban

Olasz labdarúgás
Tegnap, 14:46

Az Inter győzött a Verona ellen, és tapad a Napolira

Olasz labdarúgás
2025.05.03. 22:36

Serie A: ismét győzött, és nagyon közel került a bajnoki címhez a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.05.03. 20:06
Ezek is érdekelhetik