Roma: az olimpia után a stadionra is nemet mond a polgármester

Vágólapra másolva!
2017.01.30. 14:22
Olasz sajtóértesülések szerint az olasz főváros polgármestere, Virginia Raggi nem adja meg a stadionépítéshez szükséges engedélyeket az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő AS Romának.

A római futballklubot 2014 augusztusától teljes mértékben tulajdonló, James Pallotta által vezetett amerikai befektetői csoport már évek óta tervezi, hogy a „farkasokat” modern stadionba költöztesse, ám az új létesítmény építtetése folyamatos bürokráciai falakba ütközött.

December végén még arról adtunk hírt, hogy az építkezés hamarosan megkezdődhet, és az eredeti tervekkel ellentétben – mely szerint az együttes már ebben a szezonban birtokba vehette volna a stadiont – legkésőbb a 2020–2021-es idényben költözhet a csapat.

Az affariItaliani.it szerint nemcsak hogy nem költözhet akkor a Roma, de még csak meg sem kapja az építkezéshez szükséges engedélyeket, ugyanis a város polgármestere, Virginia Raggi a 2024-es olimpiai pályázat után az új stadionról is lemondana.

Az 1.3 milliárd euróból épülő Stadio Della Roma 56 ezer férőhelyes lenne. A klub korábban már megállapodást kötött a Goldman Sachs csoporttal, amely egy 30 millió eurós befektetéssel fedezné a stadionépítés előmunkálatait.

Legfrissebb hírek

Fordulatos meccsen nyert Velencében a Juventus, így ő indulhat a BL-ben

Olasz labdarúgás
5 órája

Nyert a Milan, de ez aligha csillapítja a nagyot akciózó ultrák dühét

Olasz labdarúgás
2025.05.24. 22:54

Conte: Nagyon nehéz Nápolyban trófeákat nyerni, de ezek a játékosok három év alatt kétszer is megcsinálták

Olasz labdarúgás
2025.05.24. 09:55

Ismét Nápolyba került a scudetto!

Olasz labdarúgás
2025.05.23. 22:50

Serie A: gólképtelen csatárai miatt szenved az Inter

Olasz labdarúgás
2025.05.23. 08:21

Visszavonul a világ- és Európa-bajnok kapus

Olasz labdarúgás
2025.05.20. 08:23

Serie A: nem lesz leállás a téli ünnepi időszakban

Olasz labdarúgás
2025.05.19. 15:29

Serie A: döntöttek a Napoli és az Internazionale meccsének időpontjáról

Olasz labdarúgás
2025.05.19. 12:44
Ezek is érdekelhetik