Napoli: Én a mezt választottam, ők a pénzt – Maradona

Vágólapra másolva!
2016.12.30. 15:17
null
Diego Maradonát imádják Nápolyban (Fotó: AFP)
Diego Maradona szerint a modern futball legnagyobb problémája a pénz, példaként Gonzalo Higuaín esetét hozta fel.

A Napoli argentin legendája szerint Gonzalo Higuaín csak az anyagi javakat nézte, amikor a Juventushoz szerződött, csakúgy, mint Aurelio de Laurentiis klubelnök.

„Azt mondtam anno, hogy ha az utóbbi szezonban Higuaín harminchat gólt szerez, az felér egy csodával. De Laurentiis tudta, hogy ezt ki tudja használni és eladta, de ennyiért ő talán a feleségétől is megvált volna” – idézi az 56 éves argentint a BeIN Sports.

„Látta, hogy a Juvénak csatár kell, így eladott neki egyet. Pedig úgy gondolom, hogy a szívnek kellene meghoznia ezeket a döntéseket. Én maradtam a Napolinál, Higuaín elment Torinóba.

Az idő sok mindent megváltoztatott. Akkoriban én a mezt választottam, manapság ők a pénzt választják.”

Maradona minden bizonnyal a kínai labdarúgás jelenlegi befolyására is gondolt, hiszen azt nem állíthatjuk, hogy a Juventus ne egy nagy múltú, patinás együttes lenne.

Higuaínért 2016 nyarán 90 millió eurót fizetett a Napolinak a Juventus.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
2025.07.26. 23:27

Egy korszak véget ér? Új stadion építését tervezi a Napoli – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.26. 19:47

Calhanoglu kibékült Lautaro Martínezzel, marad az Interben

Olasz labdarúgás
2025.07.23. 15:01

Olasz izgalmak – Cselőtei Márk publicisztikája

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 22:41

Visszatért Olaszországba az Európa-bajnok támadó – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.19. 19:20

De Bruyne Maradonáról: „Én más játékos vagyok, a magam útját járom”

Olasz labdarúgás
2025.07.19. 18:22

Modric az AC Milanhoz szerződött – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.14. 18:08

Visszatért korábbi klubjához Stefano Pioli – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.12. 14:36
Ezek is érdekelhetik