Atalanta: Chelsea, Pool, MU, City, Arsenal – válogathat a nagy felfedezett

Vágólapra másolva!
2016.12.30. 13:37
Angol sztárklubok sora szeretné elcsábítani a 2016–2017-es Serie A-szezon egyik nagy felfedezettjét, az Atalantában futballozó Franck Kessiét. Erről Kessié ügynöke, George Atangana számolt be.

„A Premier League-ből rengetegen érdeklődnek. A Chelsea, a Liverpool, a Manchester United, a Manchester City és az Arsenal is. Arra most nem tudok válaszolni, hogy mennyiért lehet megszerezni, de a világ egyik legjobb fiatal játékosáról beszélünk. Ami számunkra fontos, hogy olyan klubhoz kerüljön, amely a megfelelő projektet kínálja számára. Franck még nagyon fiatal, így hát nagyon óvatosan kell eljárnunk, ha a fejlődéséről van szó” – idézi az Independent Atanganát.Atanganát.

Az 1996-os születésű elefántcsontparti középpályás az őszi Serie A-idény egyik szenzációja, 17 tétmérkőzésen 7 góllal segítette az Atalantát. A bergamói remeklés nagycsapatok sorának keltette fel az érdeklődését, a Juventus a goal.com szerint már 25 millió eurót kínált érte, ám az Atalanta 30 millió alatt nem adná el egyik érdeklődőnek sem. A klubjánál 2021. június 30-ig érvényes szerződéssel bíró, középső és védekező középpályásként is bevethető Kessié bekerült az elefántcsontparti válogatott Afrikai Nemzetek Kupájára készülő keretébe is – a gaboni kontinenstorna január 14-én kezdődik.

Legfrissebb hírek

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:13

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Végre jó úton jár az MU? Íme, a Premier League legizgalmasabb csapatai – ÖTÖS LISTA

Angol labdarúgás
2025.08.15. 13:02

Dupla Tízes: bent lesz Szoboszlai Dominik a Liverpool gálakezdőjében?

Légiósok
2025.08.14. 13:35

A Manchester United újra beleszólna a bajnoki versenyfutásba

Angol labdarúgás
2025.08.14. 11:45

„Ha folyamatosan edzőt és ideológiát váltasz, a senki földjén kötsz ki végül” – Marcus Rashford a Manchester Unitedről

Angol labdarúgás
2025.08.13. 19:51

Új támadótrió, de vajon beválik? Így állhat fel az új idényben a Manchester United

Minden más foci
2025.08.12. 11:43

Christopher Nkunku visszatérhet az RB Leipzighez

Angol labdarúgás
2025.08.12. 11:09
Ezek is érdekelhetik