Palermo: Balogh kihagyott tizenegyese edzője állásába került

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.30. 22:52
Roberto De Zerbi vezetőedző állásába került a Palermo Olasz Kupából való kiesése. Maurizio Zamparini elnök Eugenio Corinit bízta meg a csapat irányításával.

A Palermo az eddigi összes hazai bajnokiját elvesztette, 14 fordulóban hat pontot szerzett. Ráadásul a kupából is búcsúzott a hazai pályán tizenegyesekkel elbukott mérkőzésen a másodosztályú Speziával szemben. a kupából is búcsúzott a hazai pályán tizenegyesekkel elbukott mérkőzésen a másodosztályú Speziával szemben.

A kupabúcsúban nagy szerepet játszott a hosszabbításban becserélt Balogh Norbert, aki a tizenegyespárbajban 4–3-as palermói vezetésnél továbblőhette volna csapatát, de kihagyta a tizenegyest.

Corini legutóbb 2014-ben dolgozott, akkor a Chievo padján ült. A Palermónak ebben a szezonban ő a harmadik edzője De Zerbi és Davide Ballardini után.

A PALERMO–SPEZIA TIZENEGYESPÁRBAJA

Legfrissebb hírek

Menesztették az indiai futballválogatott spanyol kapitányát

Minden más foci
2025.07.05. 10:23

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Serie B: Szicíliában kapott kispadot a feljutó Pisától távozó Inzaghi – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.17. 12:46

Dragan Vukmir lett a BVSC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.06.16. 17:39

Az Atalanta horvát szakemberrel pótolja Gasperinit – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.06. 18:50

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Kisvárda: Révész Attila elmondta, kik voltak a kiszemeltjei a vezetőedzői posztra

Labdarúgó NB I
2025.05.31. 19:32

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48
Ezek is érdekelhetik