Serie A: Nagy Ádám sem segített a Bolognán; botlott a Roma

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.28. 22:42
null
Itt a torinói Afriyie Acquah hasalt el, a mérkőzést azonban a Bologna bukta el (Fotó: AFP)
Nagy Ádám az 56. percben csereként állt be a Bologna labdarúgócsapatába, amely 5–1-es vereséget szenvedett a Torino vendégeként a Serie A 2. fordulójában.



Az első fordulóban Nagy Ádám helyére állt be Blerim Dzemaili, míg most az 52-szeres svájci válogatott középpályást váltotta a magyar játékos, az 56. percben.

A Bologna ekkor már 3–1-es hátrányban volt, és nem tudott felállni. A mérkőzés a 80. percben dőlt el, amikor nagy védelmi hibát kihasználva a Torino megszerezte a negyedik gólját. Andrea Belotti ezután kihagyott egy tizenegyest, de végül csak megszerezte a harmadik találatát a mérkőzésen, beállítva az 5–1-es végeredményt.

Marco Borriello sorozatban a negyedik, Roma elleni bajnokiján is betalált, csapata, a Cagliari pedig a 88. percben egyenlített, így a „farkasok" 2–0-s előnyről ikszeltek. A fővárosiak második gólját szerző Kevin Strootman 952 nap után volt ismét eredményes az olasz élvonalban, ám ez most aligha vigasztalja, főleg a hétközi BL-búcsú után.

A Fiorentina úgy győzte le a Chievót, hogy három játékosát, Ciprian Tatarusanut, Matías Vecinót és a gólt szerző Carlos Sánchezt is sérülés miatt kellet lecserélni.

OLASZ SERIE A
2. FORDULÓ

Torino–Bologna 5–1
(Belotti 28., 37., 88., J. Martínez 53., Baselli 80., ill. Taider 32.)
Cagliari–Roma 2–2
(Borriello 57., Sau 88., ill. Perotti 6. – 11-esből, Strootman 47.)
Crotone–Genoa 1–3
(Palladino 34., ill. Gakpé 51., Pavoletti 55., 64.)
Fiorentina–Chievo 1–0
(C. Sánchez 29.)
Sampdoria–Atalanta 2–1
(Quagliarella 35. – 11-esből, Barreto 45., ill. Kessié 27.)
Sassuolo–Pescara 2–1
(Defrel 38., Berardi 67., ill. Manaj 81.)
Udinese–Empoli 2–0
(Felipe 3., Perica 95.)

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Internazionale–Palermo 1–1
(Icardi 72., ill. Rispoli 48.)

AZ ÁLLÁS
1. Genoa 2 2 6–2 +4 6
2. Sassuolo 2 2 3–1 +2 6
2. Sampdoria 2 2 3–1 +2 6
2. Juventus 2 2 3–1 +2 6
5. Roma 2 1 1 6–2 +4 4
6. Napoli 2 1 1 6–4 +2 4
7. Torino 2 1 1 7–4 +3 3
8. Chievo 2 1 1 2–1 +1 3
9. Lazio 2 1 1 4–4 0 3
10. Fiorentina 2 1 1 2–2 0 3
11. Milan 2 1 1 5–6 –1 3
12. Udinese 2 1 1 2–4 –2 3
13. Bologna 2 1 1 2–5 –3 3
14. Pescara 2 1 1 3–4 –1 1
15. Palermo 2 1 1 1–2 –1 1
16. Cagliari 2 1 1 3–5 –2 1
17. Internazionale 2 1 1 1–3 –2 1
18. Atalanta 2 2 4–6 –2 0
19. Crotone 2 2 1–4 –3 0
20. Empoli 2 2 0–3 –3 0
Legfrissebb hírek

Kinevezte új vezetőedzőjét Balogh Botond csapata

Olasz labdarúgás
4 órája

Serie A: Dzeko átment az orvosin, megérkezett Firenzébe

Olasz labdarúgás
5 órája

Férfi pólóválogatott: „Ha a két Vigvári számolja kártyában a pontokat, akkor...”

Vízilabda
2025.06.17. 17:29

Igor Tudorral hosszabbított a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 17:45

Serie A: egymást válthatják a korábbi Milan-csatárok az újonc Pisa kispadján

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 15:50

„Kevin király megérkezett!” – a Napoli bejelentette De Bruyne szerződtetését

Olasz labdarúgás
2025.06.12. 17:03

Chivut nevezték ki az Inter új vezetőedzőjének – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 16:32

Claudio Ranieri igent mondott az olasz válogatott hívására – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 13:06
Ezek is érdekelhetik