Serie A: csak a szokásos – a Juventus bedarálta a Laziót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.27. 20:00
null
Gonzalo Higuaín ismét csere volt az újra győző Juventusban (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 2. fordulójában a címvédő Juventus Sami Khedira góljával 1–0-ra nyert a Lazio vendégeként.

A rómaiaknak nem sok örömük volt mostanában a „zebrák” ellen, a legutóbbi hét összecsapáson hét vereség és 1–15-ös gólkülönbség éktelenkedett a nevük mellett.

A címvédő valamivel egyórányi játékot követően pörgette fel kicsit a játékát, Dybala egy védelmi hiba után Khedirához sarkazott, akinek a lövése kevéssel kerülte el a bal alsót, majd a szöglet utáni fejes a kapu fölé szállt.

Pillanatokkal később az első fordulóban a meccset csereként eldöntő Gonzalo Higuaín is a pályára érkezett, és rögvest vezetést is szerzett a Juve – igaz, nem a Napolitól igazolt csatárnak köszönhetően. Dybala passzát Radu elszámította, az imént még rontó Khedira pedig büntetett (0–1).


A hajrában még Parolo tesztelte távoli lövéssel Buffont, de az olasz kapus a helyén volt, így a Lazio sorozatban ötödször maradt gólképtelen a Juve ellen, és zsinórban nyolcadszor kapott ki tőle.

OLASZ SERIE A
2. FORDULÓ

Lazio–Juventus 0–1 (Khedira 66.)
Napoli–Milan 4–2 (Milik 18., 33., Callejón 74., Romagnoli 94. – öngól, ill. Niang 51., Suso 55.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 2 2 3–1 +2 6
2. Napoli 2 1 1 6–4 +2 4
3. Roma 1 1 4–0 +4 3
4. Genoa 1 1 3–1 +2 3
5. Chievo 1 1 2–0 +2 3
6. Sassuolo 1 1 1–0 +1 3
6. Sampdoria 1 1 1–0 +1 3
6. Bologna 1 1 1–0 +1 3
9. Lazio 2 1 1 4–4 0 3
10. Milan 2 1 1 5–6 –1 3
11. Pescara 1 1 2–2 0 1
12. Atalanta 1 1 3–4 –1 0
13. Torino 1 1 2–3 –1 0
14. Fiorentina 1 1 1–2 –1 0
15. Palermo 1 1 0–1 –1 0
15. Empoli 1 1 0–1 –1 0
15. Crotone 1 1 0–1 –1 0
18. Cagliari 1 1 1–3 –2 0
19. Internazionale 1 1 0–2 –2 0
20. Udinese 1 1 0–4 –4 0
Legfrissebb hírek

Újra Massimiliano Allegri lett a Milan vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
23 órája

Megújította sikeredzője szerződését a Bologna – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.05.29. 17:29

Máshová vezet az út a Heysel-tragédia után, avagy máig kitörölhetetlen a stadionkatasztrófa emléke

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 09:37

„Már villát is vett a városban” – a Napoli elnöke De Bruyne szerződtetéséről

Olasz labdarúgás
2025.05.26. 20:55

Fordulatos meccsen nyert Velencében a Juventus, így ő indulhat a BL-ben

Olasz labdarúgás
2025.05.25. 23:00

Nyert a Milan, de ez aligha csillapítja a nagyot akciózó ultrák dühét

Olasz labdarúgás
2025.05.24. 22:54

Conte: Nagyon nehéz Nápolyban trófeákat nyerni, de ezek a játékosok három év alatt kétszer is megcsinálták

Olasz labdarúgás
2025.05.24. 09:55

Ismét Nápolyba került a scudetto!

Olasz labdarúgás
2025.05.23. 22:50
Ezek is érdekelhetik