Palermo: vetélytársat kapott Balogh és Sallai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.29. 16:27
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Palermo bejelentette, hogy szerződtette a 17-szeres olasz válogatott Alessandro Diamantit.

A 33 éves támadó 2014 telén távozott Bolognából és írt alá a kínai élvonalban szereplő Kuangcsou Evergrande csapatához. Egy év után a kínai csapat kölcsönadta a Fiorentinának, majd a Watfordnak, legutóbb pedig az Atalantában szerepelt.

Diamanti kettő plusz egy éves szerződést írt alá a szicíliai csapattal, így Balogh Norbert, Sallai Roland, Simone Lo Faso és Ilija Nesztorovszki mellett ő is bevethető a támadósorban.

A Palermo az utóbbi két mérkőzésén egy pontot szerzett. A bajnokság első fordulójában Balogh kezdő volt, 56 percet játszott. Sallai csereként 21 perc játéklehetőséget kapott a Sassuolo elleni nyitányon. A csapat 1–0-ra kikapott.

Az Inter ellen mindkét magyar a padon kezdett, Sallai az 55., Balogh a 76. percben állt be csereként. Utóbbi vérét adta a pontszerzésért, brutálisan lekönyökölték.

Alessandro Diamanti mellett a brazil Bruno Henrique érkezését is bejelentette hétfőn a klub. A 26 éves középpályás négy évre kötelezte el magát – a Corinthianstól érkezett.

A Palermo következő bajnoki mérkőzése szeptember 11-én lesz a Napoli ellen.


A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Genoa 2 2 6–2 +4 6
2. Sassuolo 2 2 3–1 +2 6
2. Sampdoria 2 2 3–1 +2 6
2. Juventus 2 2 3–1 +2 6
5. Roma 2 1 1 6–2 +4 4
6. Napoli 2 1 1 6–4 +2 4
7. Torino 2 1 1 7–4 +3 3
8. Chievo 2 1 1 2–1 +1 3
9. Lazio 2 1 1 4–4 0 3
10. Fiorentina 2 1 1 2–2 0 3
11. Milan 2 1 1 5–6 –1 3
12. Udinese 2 1 1 2–4 –2 3
13. Bologna 2 1 1 2–5 –3 3
14. Pescara 2 1 1 3–4 –1 1
15. Palermo 2 1 1 1–2 –1 1
16. Cagliari 2 1 1 3–5 –2 1
17. Internazionale 2 1 1 1–3 –2 1
18. Atalanta 2 2 4–6 –2 0
19. Crotone 2 2 1–4 –3 0
20. Empoli 2 2 0–3 –3 0
Legfrissebb hírek

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
3 órája

Fabregas csapata legyőzte a Juventust, már csak az Atalanta veretlen

Olasz labdarúgás
6 órája

Bonny korai gólja döntött, az Inter mindhárom pontot elvitte a Stadio Olimpicóból

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 22:55

Az exnápolyi Simeone góljával fektette két vállra a címvédőt a Torino

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 20:00

„Teljesen abszurd” – Adrien Rabiot a Milan Ausztráliába költöztetett bajnokijáról

Olasz labdarúgás
2025.10.08. 09:00

Bősze Levente: Van esélyem bemutatkozni a Serie A-ban

Légiósok
2025.10.07. 07:31

Höjlund: Conte igazi csúcsedző, pont ez kell most nekem

Olasz labdarúgás
2025.10.06. 21:54

Hat légiósunk szerzett gólt a múlt héten, de egyikük sem tagja a válogatott keretének

Légiósok
2025.10.06. 12:25
Ezek is érdekelhetik