Bologna: Olyan tervük van, amelyhez hozzátehetem a részem – Nagy Ádám

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.19. 18:50
null
Pazar fogadtatásban volt része Nagy Ádámnak (Fotó: Twitter/Bologna)
Nagy Ádám, a magyar labdarúgó-válogatott középpályása a Fradi Tv-nek adott hosszabb interjújában többek között elköszönt korábbi klubjától, a Ferencvárostól, valamint elmondta, miért választotta az olasz élvonalbeli Bolognát.

 

Vegyes érzések kavarognak bennem, hiszen az Eb után jó volt újra belépni a Fradi öltözőjébe: itt már mindenkit ismerek, a csapat pedig újra nagy célokért küzdhet – mondta Nagy Ádám a Fradi Tv-ben. – Ennek ellenére ott volt a fejemben, hogy ennek nagy valószínűséggel nem leszek a részese.”

Jóformán az utcáról sétáltam be, majd itt kaptam először bizonyítási lehetőséget. Amikor letértem a rossz irányba, ott volt Böde Dani, aki adott nekem egy taslit, de itt megemlíthetjük Lipcsei Gabit és Petit, illetve Máté Csabáékat is, akikre mindig számíthattam” – mondta Nagy a ferencvárosi kezdetekről.

A korábban már sokak által feltett kérdésre, azaz, hogy miért választotta az olasz első osztályú Bolognát, a 21 éves középpályás így felelt:

„Az elsődleges szempont az volt, hogy játékehetőséget kapjak. Ezt természetesen nem lehet garantálni, de a vezetőedzővel, a másodedzővel és a sportigazgatóval folytatott beszélgetéseim után olyan pozitív visszajelzéseket kaptam, hogy van egy elképzelésük, egy tervük, amelyhez már a kezdetektől fogva hozzá tudom tenni a saját részemet.

A középpályás végül a Ferencváros szurkolóitól is elbúcsúzott:

Szeretném megköszönni az elmúlt másfél évben kapott rengeteg biztatást és szurkolást, amivel engem és a Ferencvárost támogattátok. Remélem, a Ferencváros legalább olyan jó szezont fut majd, mint az előző évben, kiegészülve egy szép Bajnokok Ligája-szerepléssel.

A teljes interjút ide kattintva tekintheti meg.

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: hiába a jó második félidő, simán nyert Debrecenben a Ferencváros

Kézilabda
Tegnap, 22:28

FTC: Ötvös is újra edzésben; valóban ajánlatot tettek Pululuért

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:46

Szoboszlaiék megnézték a Liverpoolban túrázó ferencvárosi fiatalokat

Légiósok
2025.08.22. 13:32

A számok nem hazudnak: Tóth Alex nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújt

Bajnokok Ligája
2025.08.21. 17:30

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 20:26

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
2025.08.20. 14:40

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 08:09

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 07:30
Ezek is érdekelhetik