Serie A: Mihajlovics új csapatnál lett vezetőedző – hivatalos

Vágólapra másolva!
2016.05.25. 13:53
null
Mihajlovics (jobbra) lett a Torino vezetőedzője
A Serie A-ban szereplő Torino a hivatalos honlapján jelentette be, hogy elköszönt Giampiero Ventura vezetőedzőtől, akinek a helyét Szinisa Mihajlovics veszi át.

 

Ventura öt szezonon át vezette a torinóiakat, és még decemberben megdöntötte a klubrekordot azzal, hogy egymást követő 194 mérkőzésen át irányította a csapatot. 2015-ben három évvel meghosszabbította a szerződését, de ezt az időt már nem töltötte ki az együttesnél.

Venturával kapcsolatban élénken él a pletyka, hogy az Európa-bajnokság után ő veszi át a Chelsea-hez szerződő Antonio Conte munkáját az olasz válogatott élén.

Az érkező Mihajlovics legutóbb a Milant irányította, de a klub idő előtt megvált tőle. A 47 éves szerb szakember kétéves szerződést kötött a Serie A legutóbbi kiírásában 12. helyen végző „bikákkal”.

Az edzőnek ez lesz a hatodik olasz csapata vezetőedzőként (Bologna, Catania, Fiorentina, Sampdoria, AC Milan, Torino).

Legfrissebb hírek

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

A Torinóban folytatja a Vasas Kubala Akadémia fiatal középpályása

Légiósok
2025.09.02. 11:19

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22
Ezek is érdekelhetik