Juve: megegyeztek Mascheranóval, de a Barca nem akarja eladni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.25. 12:24
null
Javier Mascherano a nyáron klubot vált? (Fotó: AFP)
Javier Mascherano, a spanyol bajnok Barcelona argentin labdarúgója szóban megegyezett az olasz bajnoki aranyérmes Juventusszal – számolt be róla a Sport napilap.

 

A katalán lap azt írja, a Juventus hároméves szerződést kínált a 31 éves játékosnak, aki védőként és középpályásként is bevethető. Azonban a Barcelona nem akar megválni a világbajnoki ezüstérmes futballistától, akinek fontos szerepet szán Luis Enrique vezetőedző.

Mascherano 2010 óta erősíti a katalánokat, az együttessel négy bajnoki címet és két Bajnokok Ligáját nyert többek között, összesen 281 tétmérkőzésen szerepelt a gránátvörös-kékek szerelésében, és a keretben ő az egyik mezőnyjátékos, aki még nem szerzett gólt a Barcelonában.

Robert Fernández, a Barcelona technikai igazgatója a Barca Tv egyik műsorában elárulta, ki lesz a katalánok első távozója a nyári átigazolási időszakban.

„Az előző nyáron távozni akart, ám mivel akkor a transzferembargó miatt nem igazolhattunk új játékost, megkértük, maradjon, és így is tett, amiért nagyon hálásak vagyunk” – mondta a sportvezető Sandro Ramírezről.

A 20 éves csatár összesen 20 tétmeccsen lépett pályára a 2015–2016-os idényben a Barcelona mezében, ezalatt 3 gólig jutott.

„Május elsején hosszabbíthattuk volna meg a szerződését még egy évvel, ám azután, hogy kitartott a csapat mellett, úgy gondoljuk, megérdemli, hogy elengedjük és így más kihívás után nézhessen” – tette hozzá Robert Fernández.

A támadónak Angliából már akadnak is ajánlatai, sajtóhírek szerint a Tottenham szívesen szerződtetné az ingyen igazolható Sandrót.

Nem csak távozók, érkezők is vannak, lapértesülés szerint a spanyol bajnok és Király-kupa-győztes csapat szerződteti Sidneit, a Deportivo La Coruna 26 esztendős brazil labdarúgóját. Az As azt írja, Sidnei egy lépésre van attól, hogy a gránátvörös-kékekhez igazoljon. Úgy tudni, a középhátvéd megegyezett a Barcával, s hamarosan aláírhat.

Sidnei – aki még nem szerepelt a brazil felnőttválogatottban – 2008-ban jött Európába (a Benficához), és kölcsönben a Besiktasnál, az Espanyolnál, majd a Depornál szerepelt. Utóbbi tavaly nyáron megvásárolta a portugál klubtól, és a 2015–2016-os évadban 33 bajnokin adott neki lehetőséget a bennmaradást kiharcoló együttesben. A védő összesen 77 meccsen futballozott a spanyol élvonalban, gólt nem szerzett.

A cikkben az áll, Sidnei szerződése 2018-ig szól a Deportivónál, amely nemrég jobb ajánlatot kínált neki, ő azonban a Barca érdeklődése miatt erre nemet mondott. A Barcelona régóta középhátvédet keres, mivel a 2014-ben igazolt Thomas Vermaelen rendszeresen sérült, Marc Bartra pedig jó eséllyel távozik, így Sidnei lehet Javier Mascherano és Gerard Piqué helyettese.

Legfrissebb hírek

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
3 órája

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
13 órája

Kétgólos hátrányból a ráadásban nyert a Barcelona a Levante otthonában

Spanyol labdarúgás
14 órája

Kevin De Bruyne góllal mutatkozott be a Serie A-ban, könnyed sikerrel rajtolt a Napoli

Olasz labdarúgás
15 órája

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
Tegnap, 10:39

Egy helyzetét kihasználta a Betis, és ez elég volt az Alavés legyőzéséhez

Spanyol labdarúgás
2025.08.22. 23:36

Rekordösszegért vett védőt a Villarreal, középpályás érkezett az Interhez – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.22. 21:30

A „sárga tengeralattjáró” célja: mindig elérni a BL-bázist

Spanyol labdarúgás
2025.08.22. 11:07
Ezek is érdekelhetik