Roma: Arany Tapír-díjat hozott a Totti–Spalletti konfliktus – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.18. 23:13
null
Francesco Totti az Arany Tapír-díjat tanulmányozza (Fotó: gazzetta.it)
Francesco Totti és Luciano Spalletti nagy visszhangot kiváltó vasárnapi nézeteltérésükért kiérdemelték az Arany Tapír-díjat – át is vették, és mint a felvételek mutatják, jót mulattak rajta.

A Canale 5 tévécsatorna szatirikus show-ja, a Striscia La Notizia rendszeresen átadja az Arany Tapír-díjat egymással hajba kapó, kínos helyzetbe keveredő hírességeknek – most a Roma vezetőedzőjén és vezérjátékosán volt a sor az Atalanta elleni vasárnapi bajnoki (3–3) után történtek miatt.

Egyikük sem sértődött meg, sőt inkább vették a lapot, és humorral fűszerezve kommentálták a történteket – igaz, a La Gazzetta dello Sport beszámolója szerint Totti elsőre nem akart kötélnek állni, de a riporter, Valerio Staffelli kitartása meghozta gyümölcsét, és ha már szatirikus műsorról van szó, ő is ilyen tónusban válaszolt.

„Minden a legnagyobb rendben, ma este már együtt megyünk vacsorázni. (Spalletti) nagyon jó fickó, a múltat magunk mögött hagytuk, mintha mi sem történt volna – mondta Francesco Totti az autója volánja mögül, de azért érzékeltette azt is, hogy valójában lenne mit megbeszélniük. – Úgy érzem, még sokat tudnék adni a Romának, de ez nem csak rajtam múlik…”

„Mérges voltam rá, mert tizenöt perc alatt két gólt is szerezhetett volna, ehelyett csak egyszer talált be – fogalmazott a később meginterjúvolt Luciano Spalletti a saját Arany Tapír-díját szorongatva. – Továbbra is úgy tekintek rá, mint egy nagyon fontos játékosunkra. A Roma ikonikus alakjára. Nyilvánvalóan a szezon után is én maradok a vezetőedző, és Francesco is itt lesz a következő hat, hét, tíz évben.”

A Gazzetta hozzáteszi: a kérdés már csak az, Totti milyen minőségben marad a klubnál... S persze a sportlap szerkesztői arra sem vesznek mérget, hogy a szakítás nem következik be akár már két hónap múlva.

Legfrissebb hírek

Az Atalanta levélben búcsúzott Gian Piero Gasperinitől

Olasz labdarúgás
4 órája

Serie A: tűz a Fiorentina edzőközpontjában

Olasz labdarúgás
7 órája

Újra Massimiliano Allegri lett a Milan vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.05.30. 12:04

Megújította sikeredzője szerződését a Bologna – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.05.29. 17:29

„Már villát is vett a városban” – a Napoli elnöke De Bruyne szerződtetéséről

Olasz labdarúgás
2025.05.26. 20:55

Fordulatos meccsen nyert Velencében a Juventus, így ő indulhat a BL-ben

Olasz labdarúgás
2025.05.25. 23:00

Nyert a Milan, de ez aligha csillapítja a nagyot akciózó ultrák dühét

Olasz labdarúgás
2025.05.24. 22:54

Conte: Nagyon nehéz Nápolyban trófeákat nyerni, de ezek a játékosok három év alatt kétszer is megcsinálták

Olasz labdarúgás
2025.05.24. 09:55
Ezek is érdekelhetik