Serie A: egy magyar nevét viselheti a hétszeres bajnok klub lelátója

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.27. 14:22
Weisz Árpádról, a korábbi kiváló magyar futballedzőről nevezhetik el a Serie A-ban szereplő Bologna stadionjának egyik lelátóját. Erről Virginio Merola, Bologna polgármestere beszélt szerdán, a holokauszt nemzetközi emléknapján.

Az 1896-ban született, zsidó származású Weisz Árpád labdarúgóként hatszoros válogatottságig jutott, edzőként Olaszországban ért el korszakalkotó sikereket, munkája meghatározó volt a labdarúgás egészét tekintve. Több csapatnál is dolgozott, volt az Internazionale és a Bologna vezetőedzője is, utóbbi csapattal három bajnoki címet nyert 1936-ban, 1937-ben és 1939-ben (az utóbbinál már nem ő volt végig az edző, a faji törvények miatt mennie kellett). 1944-ben vesztette életét az auschwitzi koncentrációs táborban.

Weisz Árpád érdemei túlmutatnak a labdarúgáson, Olaszországban ő a rasszizmus elleni küzdelem jelképe.

Egy friss kezdeményezés eredményeképp az olasz élvonalbeli Bologna stadionjának (Stadio Renato Dall'Ara) egyik rövid oldali lelátója (olaszul: curva, azaz kanyar) Weisz Árpád nevét viselheti.

Január 27-én, a holokauszt nemzetközi emléknapján megemlékezést tartottak a klub stadionjánál a magyar edző és a II. világháború áldozatainak tiszteletére. A város polgármestere itt beszélt arról, hogy nemrég az egyik bolognai középiskola diákjai petíciót nyújtottak át neki a lelátó átnevezésének ötletéről, amelyet a város egyértelműen támogat. A végső döntés a klub kezében van.
Weisz Árpád labdarúgóként hatszoros válogatottságig jutott, edzőként Olaszországban ért el korszakalkotó sikereket, munkája meghatározó volt a labdarúgás egészét tekintve. Több csapatnál is dolgozott, volt az Internazionale és a Bologna vezetőedzője is, utóbbi csapattal három bajnoki címet nyert 1936-ban, 1937-ben és 1939-ben (az utóbbinál már nem ő volt végig az edző, a faji törvények miatt mennie kellett). 1944-ben vesztette életét az auschwitzi koncentrációs táborban.

Weisz Árpád érdemei túlmutatnak a labdarúgáson, Olaszországban ő a rasszizmus elleni küzdelem jelképe.

Egy friss kezdeményezés eredményeképp az olasz élvonalbeli Bologna stadionjának (Stadio Renato Dall'Ara) egyik rövid oldali lelátója (olaszul: curva, azaz kanyar) Weisz Árpád nevét viselheti.

Január 27-én, a holokauszt nemzetközi emléknapján megemlékezést tartottak a klub stadionjánál a magyar edző és a II. világháború áldozatainak tiszteletére. A város polgármestere itt beszélt arról, hogy nemrég az egyik bolognai középiskola diákjai petíciót nyújtottak át neki a lelátó átnevezésének ötletéről, amelyet a város egyértelműen támogat. A végső döntés a klub kezében van.

Legfrissebb hírek

Soha nem volt ekkora különbség BL-döntőben – statisztikák

Bajnokok Ligája
3 órája

A PSG-t nem lehetett megállítani a BL-döntőben, a párizsiak az Inter kiütésével értek fel a csúcsra!

Bajnokok Ligája
4 órája

Kiütés Münchenben: egy helyen a BL-döntő legjobb képei – galéria

Bajnokok Ligája
5 órája

Luis Enrique és Simone Inzaghi sem okozott meglepetést – a BL-döntő hivatalos kezdőcsapatai

Bajnokok Ligája
7 órája

Gyászol az Internazionale: a BL-döntő napján elhunyt a klub legendás elnöke

Olasz labdarúgás
8 órája

Az Inter magyar játékosa elmondta, mit vár a BL-döntőtől

Bajnokok Ligája
11 órája

William Gallas: Marseille-ben nem akarják, hogy a Paris Saint-Germain nyerjen

Bajnokok Ligája
16 órája

Nicolo Barella a BL-döntő előtt: Fontos a taktika, de végső soron a szív többet nyom a latban

Bajnokok Ligája
2025.05.30. 21:07
Ezek is érdekelhetik