Olasz Kupa: Balotelli a döntő kapujába lőtte a Milant

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.26. 23:00
A labdarúgó Olasz Kupa első elődöntőjében a Milan idegenben 1–0-ra legyőzte a harmadosztályú Alessandriát.

A Serie A hatodik helyén álló Milan az összecsapás első félidejében nem játszott túlságosan nagy elánnal, jóformán helyzetet sem sikerült kialakítania. Mario Balotellinek volt egy lehetősége, majd a piros-feketék a 43. percben büntetőhöz jutottak, amit az olasz válogatott támadó magabiztosan értékesített, 1–0. Mario Balotellinek volt egy lehetősége, majd a piros-feketék a 43. percben büntetőhöz jutottak, amit az olasz válogatott támadó magabiztosan értékesített, 1–0.

A második félidő elején kicsit rákapcsolt Szinisa Mihajlovics csapata, az ötvenedik percben Honda Keiszuke növelhette volna a Milan előnyét, ám a japán középpályás tíz méterről fejbe lőtte az Alessandria védőjét, így a labda a kapu fölött szállt el.

A 72. percben Andrea Poli ugyan betalált, a 26 éves játékos távolról vállalkozott lövésre, ami megpattant egy hazai védőn, így a labda a kapu jobb alsó sarkában kötött ki – a gólt azonban les címén érvénytelenítette a játékvezető, szerinte ugyanis beleért a labdába a rosszul helyezkedő M'Baye Niang is.

A 83. percben Niang került nagy helyzetbe,de a francia befejezése sem volt elég pontos, a labda a kapufán csattant.

1–0-s sikerével a Milan minimális előnybe került az Alessandriával szemben, az elődöntő visszavágóját március elsején játsszák le.

LABDARÚGÁS, OLASZ KUPA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Alessandria (III.)–Milan 0–1 (Balotelli 43. – 11-esből.)

Szerdán játsszák
20.45: Juventus–Internazionale (Tv: DIGI Sport3)

A továbbjutás két mérkőzésen dől el.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai: Ezeket a nagy elvárásokat nem szeretem

Angol labdarúgás
2025.07.26. 17:17

Anyám, én nem ilyen lovat akartam! – tényleg tévedésből igazolt a Milan?

Minden más foci
2025.07.26. 12:02

A Premier League-ből igazolt balhátvédet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.07.24. 12:10

Ausztráliában rendeznének olasz bajnoki mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.07.11. 08:29

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
2025.07.10. 18:11

Kerkez Milos számára nem ismeretlen a Liverpool edzőközpontja

Légiósok
2025.06.21. 16:49

Születésnapján jelentette be a francia védő igazolását a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.05. 10:59

Luka Modric Olaszországba, a Milanba tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.04. 07:16
Ezek is érdekelhetik