Juve: éledező angol álmok, Pogba nem mondott igent a Barcának

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.03. 17:23
Mino Raiola, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Juventust erősítő Paul Pogba ügynöke szerint ügyfele egyik csapattal sem írt alá előszerződést.

A Juventus francia sztárját a Chelsea és a Manchester City is csábította a nyáron, de ő nem szerződött a Premier League-be. A hírek szerint a Chelsea még egy 100 millió eurós ajánlatra is készen állt az átigazolási időszak végén, ám erre végül nem került sor – állítólag azért nem csatlakozott a „kékekhez”, mert megegyezett a transzferpiacról eltiltott Barcelonával.

Az embargó januárban lejár, és továbbra is a katalánok számítanak a legnagyobb esélyesnek arra, hogy szerződtessék Pogbát. A játékos ügynöke ugyanakkor elmondta, nem született még megegyezés, és akár még egy évet Torinóban maradhat.

„Számos csapatnak mondtunk nemet” – mondta Mino Raiola, aki hozzátette, hogy a pillanatot értékelve hozzák meg majd a döntésüket.

„Nem mondhatjuk, hogy Pogba távozik az idény végén, még egy évet maradhat a Juventusnál. Nincs előszerződésünk senkivel sem” – fogalmazott az ügynök, aki szerint a játékos több mint 100 millió eurónál is értékesebb lehet.

„Amikor a megfelelő projekt és a megfelelő idő eljön mindenki számára, akkor távozhatunk, de először a Juvéval kell megegyezni. Az értéke? A Juventust kellene megkérdezni, mindig azt mondják, hogy nem is akarnak tárgyalást kezdeményezni százmillió euró alatt.”

„Talán ebben a szezonban még többet kérnek, de ez függ az átigazolási piactól, amelyet a pénzügyi fair play befolyásolt az elmúlt években.”

Legfrissebb hírek

Mindkét spanyol gigásznak a szénhidrát a veszte, előre ivott a medve bőrére a Barca? – BL-mémek

Bajnokok Ligája
11 órája

Szavazás: milyen volt a játékvezetés az Inter–Barcelona BL-elődöntőn?

Bajnokok Ligája
13 órája

Martínez, Dumfries és Raphinha is illusztris társaságban, pazar formában védő Sommer – BL-legek

Bajnokok Ligája
14 órája

Néhány Inter-drukker ráfizetett arra, hogy Raphinha góljánál elindult hazafelé – videó

Bajnokok Ligája
15 órája

Interstellar, mitikus Inter — így ünnepelték a döntőbe jutást az olasz sportlapok

Bajnokok Ligája
16 órája

Lamine Yamal: Valóra váltom az ígéretem, és elhozom Barcelonába a BL-trófeát

Bajnokok Ligája
17 órája

Simone Inzaghi: A szívünket kellett használnunk, hogy minden akadályt leküzdjünk

Bajnokok Ligája
19 órája

Frattesi: Nem emlékszem semmire, de az ünnepléstől megszédültem

Bajnokok Ligája
Tegnap, 0:39
Ezek is érdekelhetik